BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul a fürdő Hódmezővásárhelyen

Augusztustól birtokba vehető a hódmezővásárhelyi strand és fürdő, a tavaly augusztusban kezdődött felújítás 1,5 milliárd forintba került, ebből az önkormányzat 400 millióval többet vállalt át a tervezettnél. Új fedett versenyuszodát is építettek, ez méreteit és egyéb adottságait figyelembe véve az első lesz Magyarországon. A létesítmény valamennyi nemzetközi víziver-seny lebonyolítására alkalmas.

A strand és uszoda felújítását az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) eredetileg kétszer 400 millió forinttal, azaz nyolcszázmillióval támogatta. Az utódszervezet, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ebből négyszázmillió forint dotációt ma is vitat. Az önkormányzat viszont a beruházás megvalósítása mellett döntött, így többlethitelből és többlet saját forrásból fedezi a teljes bekerülési költséget.

A kivitelező a Keviép Kft., ez a cég építette a debreceni Főnix csarnokot. A munkálatok előrehaladottak, az uszoda tetőszerkezete is elkészült, a műszaki átadás ez év július 31-én lesz. Lázár János polgármester az 1,5 milliárd forint beruházási költség összetételét részletezve elmondta: az összegből 400 millió forint vissza nem térítendő támogatás a sporttárcától, 500 millió forint banki hitel és 600 millió önkormányzati fejlesztési pénz. Utalt arra is: a sporttárca esetleges további támogatása a városi önerőt csökkenti majd.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.