BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mezőhegyesi lovak az USA-ba

Az utóbbi időben ismét nőtt az érdeklődés a mezőhegyesi versenylovak iránt - mondta Kun Mihály, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. vezérigazgatója. A cég az elmúlt évben is eredményesen gazdálkodott, köszönhetően az állattenyésztési ágazatnak, amelyben az igen értékes versenylótenyészetet és az ország egyik legjelentősebb tejtermelő tehenészetét tartják fenn.

A jelenleg még 93,8 százalékban állami és 6,2 százalékban dolgozói tulajdonban lévő, csaknem 220 éves, II. József idején alapított gazdaságot a múlt században sokáig az ország legnagyobb kincstári birtokaként tartották számon. A Ménesbirtok a 2000. évet kivéve az utóbbi időben nyereséges volt, jelenleg 3,3 milliárd forint értékű saját tőkével rendelkezik.

A vezérigazgató elmondta: a sikerágazat tavaly az állattenyésztés volt. A cég tavalyi, 5,2 milliárdos árbevételének a negyede a tehenészetből és a lóértékesítésből származott. Egy év alatt 13 millió liter tejet értékesítettek.

A korábbinál nagyobb érdeklődés mutatkozik - elsősorban külföldön, mindenekelőtt az USA-ban - a mezőhegyesi versenylovak iránt, a hazai piacon azonban az ügetősport helyzetének rendezetlensége miatt továbbra sincs érdemi kereslet - mondta a vezérigazgató.

Mezőhegyes jelenleg 200 lovat tart, nóniuszokat, mezőhegyesi sportfélvéreket és ügetőlovakat. Évente 35-40, 3-4 éves, fiatalon betanított állatot adnak el. A legnagyobb kereslet a nóniuszok iránt nyilvánul meg. Sportlovakat 2001-től értékesít a cég, tavaly összesen 11 versenyló talált vevőre külföldön. A lovak egyenként 300-500 ezer forint közötti összegért kelnek el.

A mezőhegyesi gazdaság növénytermesztésében - másokhoz hasonlóan - tavaly jelentős kiesést okozott az aszály. Így annak ellenére, hogy szántóföldjeik az országban a legjobbak közé tartoznak, és a 8500 hektárból 6000-en öntözéses gazdálkodást folytathatnak, termésátla-gaik mégis 15-20 százalékkal estek vissza. A szárazságot a legjobban az évtizedek óta jelentős hasznot hozó vetőmagtermelés sínylette meg. A korábban 2,5-3 milliárd forint árbevételű vetőmagágazatnak tavaly mindössze 2,1 milliárd forintos bevétele volt. A hiány a hazai termeltető és forgalmazó multikkal kötött bértermeltetés mérséklődése miatt következett be. Ez azért is hátrányos, mert a károk késleltethetik a tavaly átadott vetőmag-feldolgozó gépsor és a 2500 négyzetméteres vetőmagtároló megtérülését. Ezekre összesen 500 millió forintot költött cég.

Kun Mihály elmondta: az idén további 450-500 millió forintot fordítanak fejlesztésre, főleg környezetvédelmi beruházásokra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.