BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Profitra játszik a Manchester

Bár esett a világ egyik legsikeresebb labdarúgó-élcsapata, a Manchester United előző féléves eredménye, a Premiershipben második, a Bajnokok Ligájában pedig a spanyol Real Madriddal az elődöntőbe jutásért játszó klub így is több mint 20 millió fontos adózás előtti nyereséget produkált - derül ki a Manchester United (MU) Plc. közzétett adataiból. A futballvállalkozás ugyanakkor 13 százalékkal, 92,6 millió fontra növelte árbevételeit, és üzemi nyeresége is - köszönhetően a Nike-kal kötött szerződésnek - bővült.

Az MU nyereségének 34 százalékos csökkenését elsősorban a játékoseladásainak kisebb száma okozta. A 20,3 millió fontos, vagyis több mint 7 mil-liárd forintos nyereség így is jó egymilliárddal lekörözi például a teljes magyar Borsodi Liga büdzséjét.

A MU-részvények 25 százalékkal emelkedtek az év eleje óta, amikortól egyébként a társaság tulajdonosi szerkezetében is változások történtek. (John McManus és John Magnier ír lóversenypálya-mágnások például 10,4 százalékra növelték részesedésüket a futballcégben.)

A sztárcsapat kiadásai közül a legborsosabb tételt a játékosok, köztük az álomfizetéseket zsebre tevő angol válogatott (a nemzeti együttes csapatkapitánya) David Beckham, a MU csapatkapitánya, Roy Keane és a holland támadó, Ruud van Nistelrooy játékjoga jelenti. Az előző fél évben a klub futballistáinak összesen 39,7 millió fontot, azaz több mint 14 milliárd forintot fizettek ki. Ez az összeg a klub teljes forgalmának a 43 százaléka.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.