A BKV-t is érdekli a stadionbeléptető rendszer
Egyelőre igencsak kérdéses, hogy a mintegy ötmilliárd forintért beszerzett integrált rendszer elemei eladhatóak-e a jóval piaci ár feletti beszerzési áron. Az mindenesetre elképzelhető, hogy az egyelőre egy raktárban álló - összértékét tekintve közel 5 milliárd forintos - biztonsági rendszerből felszerelnek néhány térfigyelő elemet a magyar futballpályákra.
Papp Albert, a 100 százalékban állami tulajdonban lévő Sportfólió Kht. igazgatója lapunknak elmondta: a futballhuliganizmus ellen felállított szakértői bizottság jelentése és a kormány álláspontja megegyezik a Magyar Labdarúgóli-ga elképzelésével, így a kame-rarendszer 6-8 pályára telepíthető lenne.
Ugyanakkor a stadionrekonstrukció leállása miatt szinte biztos: a pályák többsége ma még nem alkalmas arra, hogy a beléptetőrendszert is telepítsék. Így a jelenleg egy raktárban - havi közel egymillió forint bérleti díj ellenében - álló technika nagy része értékesítésre vár. Információink szerint a Sportfólió Kht. nyitott minden megoldásra. Több cég - köztük a BKV - is érdeklődött az esetleges hasznosítással kapcsolatban - tudtuk meg Papp Alberttől.
A BKV megkeresésünkre cáfolta, hogy megvásárolnák a rendszert. Amint azt a vállalat sajtóosztálytól megtudtuk, egyelőre nincs kerete a társaságnak a vételre, és mint mondták, amúgy is nyílt tenderen választanák ki a legjobb ajánlatot. Hangsúlyozták: a BKV metróspecifikus berendezéseket vásárol csak.
Nagyon valószínű azonban, hogy még az ISM alatt működő Sportfólió Kht. által beszerzett beléptetőrendszer jóval a beszerzési ár alatt találhat majd új gazdára. A cél az, hogy minél kisebb legyen az értékesítés vesztesége. A Sportfólió számításai szerint jó, ha fél vagy harmadáron vevőt találnak. A 2001 decembere óta egy 600 négyzetméteres raktárban álló 100 kamera és 500 beléptetőkapu, valamint jegynyomtatók és szerverek piaci értéken számolva 2-3 milliárd forintot érnek, az amortizáció miatt azonban értékük tovább csökken.
Eredetileg 38 felújított stadion biztonsági rendszereként telepítették volna őket. Azonban eddig csak egyetlen stadionban, az ÚFC Megyeri úti pályáján szerelték fel a rendszert. Igaz, Gyurcsány Ferenc, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy több ezer néző esetén a beléptetőkapuk alkalmatlannak bizonyultak. Az Újpest-pályán kívül Budapesten az MTK és az FTC stadionjában működik biztonságtechnikai és térfigyelő rendszer. A botránnyal végződő május 30-i FTC-Debrecen mérkőzés után a rendőrség több futballhuligán ellen a kamerák által rögzített felvételek alapján indított vizsgálatot.

