A Liberty venné át a Vivendi egyes részlegeit
Miközben úgy tudni, hogy a Liberty Media akár már napokon belül megállapodhat a Vivendi Universal (VU) szórakoztatóipari részlegének (VUE) megvásárlásáról, a világ második legnagyobb médiavállalataként nyilvántartott VU kedden nyilvánosságra hozta első negyedéves eredményét. Ebből kiderül, hogy 319 millió euróra csökkentette veszteségét az egy évvel korábbi 815 millióról.
Adósságállományának csökkentése érdekében a Vivendi amerikai érdekeltségeinek eladásával próbálkozik. A Financial Times értesülése szerint John Malone vállalkozása, a Liberty Media venné át a VU 12-14 milliárd dollár értékűre taksált amerikai részlegeit. A VU amerikai érdekeltségei közé tartozik számos film- és tévéstúdió, témaparkok, kábeltévé-hálózat, valamint a Universal Music.
Igaz, számos más vállalkozás is érdeklődik a VU amerikai érdekeltségei iránt: a múlt héten az ifjabb Edgar Bronfman, a társaság egyik elnökhelyettese jelezte, hogy magánbefektetőkből álló konzorciummal vissza akarja vásároltatni a VU amerikai szórakoztatóipari vagyonát. A VUE iránt érdeklődik Marvin Davis olajmágnás, az MGM és a Viacom is. A Reuters információi szerint a Blackstone nevű magánbefektetés-kezelő cég is az érdeklődők sorában van.


