BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A mobil és az internet hajtja a távközlési piacot

Az OECD-országok távközlési piacán a növekedés két legfontosabb motorja továbbra is a mobiltelefon és az internet - áll a szervezet információtechnológiai elemzésében. A tagállamok távközlési cégeinek összesített bevétele 2001-ben 878 milliárd dollár volt. A mobiltelefonos cégek bevétele 264,8 milliárd dollárt ért el, ami egy évtized alatt tízszeres növekedésnek felel meg. Az internet terjedésének köszönhetően a piaci növekedést és az ágazat bevételi adatait a világszervezet nem tudja pontosan mérni, mert a világhálós szolgáltatások mára szinte teljesen beépültek a hagyományos céges portfólióba. Míg 1991-ben az OECD-országokban összesen 15 millió mobiltelefon-előfizető volt, számuk 2001 végére elérte a 600 milliót. Az internetezők száma a kilencvenes évek elején szinte kimutathatatlannak bizonyult, 2002 elején viszont már 250 millióra becsülték.

Az OECD-tagállamok közül 2003 elején már csak Törökországban volt teljesen monopolhelyzetben a telefonszolgáltatás. Ennek 2004-től várható feloldásával mindenhol biztosítottá válnak a szabad verseny jogi alapjai. A korábbi monopolcégeknek versenyt kínáló új piaci szereplők száma évről évre növekszik, a tanulmány szerint összességében nézve számuk meglehetősen nagy. A hagyományos telefonvonalakon nyújtott szolgáltatásokban a piacukat legkorábban megnyitó tagországok, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság mutat fel jó eredményeket. Az európai szigetországban a távközlési hálózatokhoz kapcsolódó ügyfelek közül csaknem minden ötödik, az amerikaiak közül minden tizedik olyan szolgáltatócégnél fizet elő, mely a piaci liberalizáció után kezdte működését. Elöl jár a vezetékek megnyitásában Dánia és Hollandia.

Az egyes szolgáltató cégek percekben számolt forgalmára vonatkozó adatokat ma még nem minden tagországban mérik, a szórványos számokból azonban egyértelművé vált, hogy a korábbi monopolcégek piaci részesedése erősen csökkent ott, ahol a választást különböző technoló-giai megoldásokkal könnyítették meg. Olaszországban például az alternatív telefoncégek tulajdonában csak a vonalak egy százaléka van, de a forgalomból már 13 százalékkal részesülnek.

Az OECD lassúnak tartja az állami kézben lévő távközlési cégek privatizációs ütemét. Ma már csak két tagállam van, Luxemburg és Törökország, ahol a korábbi monopolista telefonszolgáltató egyetlen százalékát sem magánosították. Mérsékelt eredménynek tekinthető, hogy néhány országban, Ausztriában, Német-, Görögországban, Japánban és Dél-Koreában az állami részesedés 50 százalék alá csökkent.

Kényes kérdés maradt a távközlési szolgáltatócégek hálózatainak összekapcsolási rendszere és az egymás közötti forgalomban alkalmazott elszámolási díjak nagysága. Különösen nagy vitákat okoz a vezetékesből indított és mobilhálózatban végződő hívások esete. A szabályozó hatóságok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a mobilszolgáltatókra, hogy ennek a hívástípusnak a tarifája csökkenjen. Az Európai Unión belül sok helyen megoldották ezt a kérdést azzal, hogy a mobilcégeket úgynevezett jelentős erővel rendelkezőknek minősítették és ezzel a valós költségek bemutatására kényszerítették, a tarifákat pedig nem engedték az indokoltnál nagyobbra emelni.

Lassan halad a számhordozhatóság bevezetése és a telefonvonalaknak az előfizető felé nyúló utolsó szakaszának liberalizációja. Az előfizetők a legtöbb esetben ma már megtarthatják telefonszámukat akkor, ha áttérnek egy másik szolgáltatócéghez, a mobiltelefon-hálózatok közötti számhordozhatóságot viszont eddig csak 12 tagállam vezette be. A telefonvonalak utolsó szakaszának felszabadítása viszont általában sok időbe telik. Az OECD szerint ezen a téren nem meglepő a lassúság, hiszen a rendkívül bonyolult költségszámításokon alapuló szabályozás gyakorlatba való átültetése nem megy egyik napról a másikra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.