A tv-spotok futnak az interneten
A szélessávú internet-hozzáférés aránya a szörfölők táborán belül talán nem meglepő módon az Egyesült Államokban az egyik legmagasabb, immár eléri a 35 százalékot. Ezzel mintegy 38 millió felhasználót ér el. Igaz, a Nielsen felméréséből kiderül az is, hogy arányaiban az említett összeg még mindig messze eltörpül egyes ázsiai országok, köztük Hongkong 82 százalékos lefedettsége mellett.
A Nielsen kutatása alapján a nagy sebességű internet-hozzáférésre való áttérés egyik fő oka a szórakoztató tartalmakban rejlik; azon belül is elsősorban a pornó- és a zeneletöltés áll az első helyen.
A gyors adatátvitel iránt ugyanakkor mind nagyobb érdeklődést mutatnak a hirdetők is. Az USA-ban a 19 millió, szélessávú interneteléréssel rendelkező háztartás elég nagy lefedettséget biztosít ahhoz, hogy akár a televíziós reklámok az internetes tartalmakon fussanak. Különösen a hirdetési csúcsszezonokban nőhet meg a szélessávú internetelérés adta lehetőség. Ilyenkor ugyanis gyakorlatilag nincs több szabad hely a reklámok számára a televíziókban. Ráadásul költséghatékony is, hiszen ezer fő elérésének költsége az interneten mindössze öt dollár, míg főműsoridőben egy-egy nagy tévécsatornán átlag 31 dollár.
Szintén fontos szempont lehet, hogy a szélessávú internetelérés az online szokásokra is jelentős hatással van: általános tendencia, hogy a gyors eléréssel rendelkezők 2-3-szor annyi időt töltenek a hálón és több weboldalt látogatnak, mint dial upos társaik. Németországban például dial upos hozzáféréssel havonta mindössze hét és fél órát töltenek a hálón, míg gyors hozzáféréssel néha 21 órát is.
Kérdés azonban, milyen típusú tv-hirdetéseket érdemes a webre vinni, ami megfogja a látogatókat, hiszen itt még nagyobb a "továbbkapcsolás" lehetősége. A nyugat-európai országokban az online tévéreklám mint általános hirdetési forma elterjedése még várat magára, bár például Francia-, Spanyolországban és Hollandiában az internetezők bő 35 százalékának van szélessávú elérése. A legrosszabbul Olaszország áll, 16,4 százalékkal.
Magyarországon jelenleg körülbelül százezer háztartásban van szélessávú internet, ám ezzel a lefedettséggel még nem lehet a televíziós hirdetéseket hatékonyan kommunikálni a hálón.

