BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bevásárlóközpontok is épülnének Irakban

Több iraki emigráns üzletember és számos külföldi befektető fontolgatja, hogy telkeket vásárol Irakban, főleg a fővárosban, mert jelentős ingatlanbefektetéseket szeretne megvalósítani. A Reuters szerint azonban valódi megjelenésükre még hónapokig várni kell, mert jelenleg sem a törvényi, sem a műszaki feltételek nem adottak ehhez.

Zeidan Halaf, az ingatlan-nyilvántartási hivatal vezetője arról tájékoztatta a külvilágot, hogy a legszerényebb becslések szerint is legalább húszszázaléknyi irat és mikrofilm semmisült meg az év elején, a háború alatt, amikor a dokumentumok is áldozatul estek a fosztogatásoknak.

A fosztogatók egyszerűen felgyújtották a központi hivatalt, röviddel azelőtt, hogy megbukott a Szaddám-rend-szer és az amerikai csapatok átvették az irányítást. A vezető szerint legalább három hónapba telik, míg minden ingatlantulajdonos beszolgáltatja a tulajdonosi voltát igazoló dokumentum nála lévő másolatát, illetve előkerülnek az állami kézben lévő olajmezők, termőföldek és objektumok papírjainak másolatai.

Irakban ennek óriási jelentősége van, hiszen kizárólag az ingatlan szolgálhat bármiféle kölcsön fedezetéül. Az ingatlan magántulajdona ugyan nem jelentős, körülbelül 10 százalék, de a tulajdonosok között olyanok is vannak, akik viszonylag nagy földterületet birtokolnak, esetleg lízingelnek az államtól. Az ingatlanpiac egyébként kisebb fellendülésen ment át a háborút megelőző fél évben. A kormány ugyanis csökkentette az adókat, és az érintett lakosság egy része már a Szaddám Huszein utáni időkre készülve gyorsan vásárolt különböző ingatlanokat.

A bukott diktátor és családja nem követte a hetedik században kialakult arab eljárást, miszerint a meghódított területek a közjavak közé kerültek. Huszeinék az egyik legnagyobb földbirtokosnak számítottak Irakban. A lakosság a háború heteiben visszavett bizonyos elemeket ebből a vagyonból. A nyilvántartási hivatal vezetője reméli, hogy a készülő új törvény rendet vág a mostani felfordulásban, másrészt lehetővé teszi, hogy a külföldiek, főleg az arabok, korlátozott módon, de mégis tulajdont szerezhessenek az országban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.