Hír-Adó
Magyarok készítenék az olimpiai portált
Magyar cég is pályázik a 2004-es athéni olimpia hírszolgáltatást biztosító multimédiás portáljának megvalósítására. A Grepton Informatikai Rt. saját fejlesztési megoldásával, az ex-pressive tudósítói és portálrendszerével indult a tenderen, amelyet még 2003 tavaszán írt ki a görög nemzeti hírügynökség (ANA). A győztes pályázó rendszere kezeli majd a tudósítói anyagokat, másrészt multimédiás internetes portált is ki kell építenie, s ki kell szolgálnia a 2004-es nyári olimpiai játékok hírszolgáltatását is. (VG)
Tematikus hétvégék a Filmmúzeumon
Tematikus hétvégék sorozatát indítja el a Filmmúzeum. A csatorna keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondták: az e hét péntektől vasárnapig látható első összeállítás a 60-as, 80-as évek köré szerveződik. Prokopp Dóra, a Filmmúzeum vezérigazgatója hangsúlyozta: egy-másfél havonta terveznek hasonló blokkokat, a következő ilyen összeállítás témája a zene lesz. Elmondta azt is: e hét végén kódolatlanul sugározzák műsorukat. A Filmmúzeum televíziós csatorna 2001 novemberében indult, az idén február közepe óta sugározza kódoltan műsorát; a vezérigazgató közlése szerint adásuk jelenleg 1,3 millió háztartásba jut el. (VG)
Brüsszelből jelentkezik a CNBC Europe
Pénzügyi és gazdasági híreket fog sugározni szerte Európában a június végétől induló CNBC Brussels. A csatornán látható első sorozat az Európai Unió bővítéséről tájékoztat majd. A sorozat 12 részes lesz, az első adás június 23-án kerül képernyőre. Rick Cotton, a CNBC Europe vezérigazgatója szerint a CNBC Brussels elindításával tovább fejlődhet a CNBC Europe adása szerte a kontinensen. Mint mondta: a CNBC Europe vezető páneurópai pénzügyi és gazdasági műsorszolgáltató, így ez a lépés magától értetődő volt. (VG)