Kétszáz fogyasztót érint a gázpiaci nyitás
Az előzetes számítások szerint 200 nagyfogyasztót érinthet első körben a magyar gázpiac megnyitása. Jövő év január 1-jétől a gáztüzelésű erőművek mellett minden, óránként 500 köbméternél nagyobb igényű felhasználó kiléphet a szabadpiacra. E mellett egy ideig megmarad a közüzemi piac, ahol továbbra is hatósági árak lesznek - jelezte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján.
A Világgazdaság érdeklődésére közölte, ellátásbiztonsági kérdés, hogy a hatósági árak fedezetet nyújtsanak a gázüzlet indokolt költségeire. Azok egyébként a különböző tevékenységi területek, vagyis a bányászat, a tárolás, a szállítás és rendszerirányítás kötelező szétválasztásával világosan láthatóvá válnak a jövőben. A hatósági árképzés alapja az import, vagyis az orosz gáz ára lesz a jövőben, hogy a világpiaci árak követése a lakossági fogyasztók számára ne jelentsen elviselhetetlenül nagy terhet, az úgynevezett tömbtarifás rendszer lesz hivatott az áremelkedések hatását tompítani.
A hétfőn elfogadott új jogszabály a verseny lehetőségét teremti meg, a piac valamennyi szereplőjének tenni is kell azért, hogy a gyakorlatban is működőképessé váljon a piac. Arra vonatkozóan egyelőre nincsenek becslések, hogy az első időszakban a potenciális feljogosított fogyasztók mekkora része él majd a liberalizáció adta lehetőséggel.
Az árampiacon először a legjelentősebb fogyasztók váltak meg a közüzemi piactól, ezek egy része a gázpiacon is a legnagyobb felhasználók közé tartozik. Ők, árampiaci tapasztalataik birtokában, várhatóan piaci alapokra helyezik a földgázbeszerzést. Az árampiaci szerződések alapján elért megtakarításról egyelőre egyetlen nagyfogyasztó sem nyilatkozott, azt üzleti titokként kezelik, de szakértők szerint piaci alapon vásárolva az áramot 5-10 százalékos költségcsökkentést tudtak elérni.


