Kóla, puska, sült krumpli - avagy film az erőszakról

"Átlagos amerikai reggel volt: a farmer kiment a földjére..., az elnök pedig lebombázott egy újabb országot, melynek a nevét ki sem tudjuk ejteni" - Michael Moore rendező kiválóan ért ahhoz, miként alapozza meg egy film hangulatát. A Kóla, puska, sült krumpli című dokumentumfilm egyszerre szatirikus, megrázó és elgondolkodtató.

Azon a bizonyos, átlagosnak látszó napon, 1999. április 20-án azonban más is történt: két fiú lövöldözött a Columbine nevű középiskolában. Több diáktársuk meghalt, a két elkövető magával is végzett. Ez a szomorú és érthetetlen esemény késztette arra az alkotót, hogy elkészítse filmjét, amely az USA és az agresszió témáját járja körül.

Moore aprólékosan kutatja, miként lehetséges az, hogy az Amerikai Egyesült Államokban évente több mint 11 ezer ember hal meg gyilkosság áldozataként (ez az arány Nyugat-Európában egy-kétszázra tehető). Vajon mi indíthat egy hatéves gyereket arra, hogy rálőjön társára, s miért nem tanulnak sem a politikusok, sem a társadalom tagjai a borzalmakból? Merész kérdések ezek akkor, amikor a két évvel ezelőtti, szeptember 11-i terrortámadás után felerősödtek a nemzeti érzések, amikor George Bush támadást indított Afganisztán, majd Irak ellen, s amikor például Irak bombázása miatt majdnem elmaradt az Oscar-gála.

A Kóla, puska, sült krumpli alapjaiban rengeti meg a rózsaszín, ám igencsak repedezett "amerikai álmot". Michael Moore szenvedéllyel, kíváncsiságtól hajtva kérdez - és gondolkodik a nézővel együtt. Összességében magával ragadó, sodró lendületű alkotás született, amely - remek ellenpontozásaival, ironikus látásmódjával, valósághű ábrázolásával - állást foglal a félelem és az agresszió ellen.

Ideje volt ezt a filmet elkészíteni. Michael Moore megtette, és ezt nemcsak a közönség, hanem a szakma is díjazta: a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscarral, valamint a legjobb külföldi film César-díjával. (ON)