Maratoni sorozat világsztárokkal
Magyarország kis ország, de már egyre több helyen vélik úgy a világban: dzsessznagyhatalom. Annyi tehetséges muzsikus zenél nálunk, s a nagy "öregek" - mint például a hamarosan 60. születésnapját ünneplő Szakcsi Lakatos Béla - mellett rendkívül erős középnemzedék játszik. Sőt: a kiugró huszonéves tehetségek nyomában is itt vannak már a legfiatalabbak, nemrég, május 30-án például a mindössze 14 esztendős Lakatos Krisztián nyerte meg a Magyar Rádió Bartók adó-főszerkesztősége által szervezett nagybőgős tehetségkutató versenyt.
A napokban éppen Bécsben fedezhetik fel a zeneszeretők a magyar dzsesszélet néhány kiemelkedő együttesét, hiszen a június 23-án kezdődő, egészen július 13-ig tartó Jazz Fest Wien fesztiválon Magyarország az egyik "súlypontország". Már a nyitónapon, 23-án a Balázs Elemér Group mutatja be legújabb, a BMC gondozásában nemrég megjelent albumát (az Our Worlds Beyond című CD-ről a Menedzser 2003. május 23-i számában közöltünk ajánlót). Másnap, 24-én a Szakcsi Trió játszik ugyanott, a hangulatos, rendkívüli akusztikájú Porgy & Bess klubban, ahol 25-én Dresch Mihály kvartettje muzsikál. Egyébként egy másik helyszínen, a városházán Yonderboi (eredetileg ifj. Fogarasi László) hallgatható élőben július 11-én.
Az, hogy kitűnő magyar zenészek játszanak Bécsben, önmagában is öröm, ám ezt még jelentősen növeli a rendezvény rangja. Az idén sehol máshol nem rendeznek ennél hosszabb és nagyobb szabású dzsesszfesztivált: három hétig a legkülönfélébb stílusú, így a dzsessz sokszínűségét is bemutató, a mai zenei élet élvonalába tartozó sztárok váltják egymást több helyszínen. A városházán például olyan nagyságok lépnek fel, mint a Johannesburgban született énekesnő, Miriam Makeba vagy Joe Zawinul. A Bécsi Operában hoszszú idő után ismét ausztriai koncertet ad az egyik legjelentősebb zongorista, Chick Corea. A varázslatos hangú lapp énekesnő, Mari Boine pedig a MuseumsQuartier (a pezsgő életű Múzeumi Negyed) E csarnokában lép fel (a teljes, rendkívül gazdag program és az összes helyszín megtalálható a http://www.viennajazz.org internetes címen, ahol természetesen jegyek is rendelhetők).
A Jazz Fest Wien bő egy évtized alatt vívott ki magának komoly rangot: 1991 óta rendezik meg a város nagyvonalú támogatásával. Úgy tetszik, a városvezetés pontosan tudja, hogy kiemelkedő kulturális programokkal és szenzációszámba menő kiállításokkal sok turistát is Bécsbe lehet csalogatni. (A nemrég, június 16-án zárult, hathetes Bécsi Ünnepi Hetek káprázatosan gazdag sorozatán olyan nagy volt az érdeklődés sok külföldi színházi előadás iránt, hogy például a svéd Cirkus cirkör és a Dramaten közös Rómeó és Júliájából nem volt elegendő 11 fellépés.) A Jazz Fest Wient szintén Bécs városa támogatja, igaz, akadnak bőven szponzorok is. A szervezők lapunknak adott információja szerint a fesztivál költségvetése körülbelül 1,1 millió euró - igaz, ilyen sok világhírű zenész és énekes másképp aligha hívható meg. De ha van támogatási hajlandóság, a sikeres kulturális rendezvény csak erősíti a várost: a fesztiválnak köszönhetően Bécs klubjai - mint a Jazzland, a Reigen, a Miles Smiles és a Porgy & Bess - nemzetközi hírnévre tehettek szert.
A rendkívül gazdag programból legalább néhány nagy nevet érdemes kiemelni, 25-én például az egész világon csak "Argentína hangjának" nevezett Mercedes Sosa énekel a MuseumsQuartier E csarnokában. Három estén, 27-étől 29-ig hallható a Porgy & Bess klubban a Vienna Art Orchestra, amelyet egyfajta osztrák nemzeti dzsesszzenekarnak tekintenek, de játszanak benne komoly szólókarriert is magukénak tudó francia és brazil muzsikusok is. Az 1977-ben alapított, 1981 óta egyre nagyobb nemzetközi sikereket arató együttes már több mint 30 lemezfelvételt készített, a világ 40 országában turnézott.
Különleges estének ígérkezik a Take 6 és a Marcus Miller Group koncertje a Bécsi Operában, július 2-án. A Take 6 énekeseit olyan nagyságok hívták stúdióvendégnek, mint Ella Fitzgerald, Quincy Jones és Stevie Wonder, s már összeszámolni is nehéz lenne, hány Grammy-díjjal büszkélkedhetnek. Az est sztárja, Marcus Miller Brooklynban született és nőtt fel, első lemezfelvételét 16 évesen készítette, s basszusgitárosként olyan nagyságok egész sorával játszott együtt, mint Dizzy Gillespie, Herbie Hancock, Aretha Franklin.
Szintén a Bécsi Operában hallható a világ egyik legjelentősebb mai zongoristája, Chick Corea, aki Miles Davis oldalán vált népszerűvé, vele több albumot is készített. Majd számos felvétel következett Gary Burton vibrafonossal, később Herbie Hancockkal aratott hatalmas sikereket. Viszonylag újak Chick Corea klasszikus zenei "kirándulásai", 1996-ban például a zseniális énekessel, Bobby McFerrinnel együtt vette fel a Mozart Sessions című lemezt.
A sztárok sorát az 1932-ben Bécsben született Joe Zawinul zárja július 13-án, a Városházán. A virtuóz billentyűs Harlemben és Brooklynban élt, játszott, komponált, rendkívül sikeres szólólemezeket készített. De talán a neves szaxofonossal, Wayne Shorterrel 1971-ben alapított legendás együttes, a Weather Report volt az, amely ma is először eszünkbe jut róla.
Aki szívesen meghallgatna néhány koncertet, könnyen megteheti: nem egészen 8000 forintért el lehet jutni vonattal az osztrák fővárosba, ráadásul a kirándulójegy négy napon át érvényes a bécsi tömegközlekedési járművekre is.


