BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Határidő-módosítást kérhet a British Energy

Ha a hónap végéig sem sikerül eladni a British Energy 50 százalékát az amerikai Amergen Power Co.-nak, a brit cég várhatóan az üzletkötés határidejének meghosszabbítását kéri a kormánytól. Ellenkező esetben ugyanis vélhetőleg csökkentenie kellene az eladási árat, ami most becslések szerint 150 millió font (244 millió dollár). A British Energyt, illetve piaci értékét igen érzékenyen érintette, hogy 1998 óta a villamos energia nagy-britanniai nagykereskedelmi ára 40 százalékkal esett. A brit kormány igyekszik megóvni a céget a csődtől, a hitelezők már februárban megváltoztatták a British Energy adósságai részvénycserés rendezésének feltételeit. (Bloomberg)



Sikeres a brit emissziókereskedelmi rendszer

A brit környezetvédelmi miniszter szerint egyértelműen sikeres a szigetország emissziókereskedelmi rendszere. Michael Meacher szerint a legjelentősebb eredmény, hogy ismert a piaci értéke, ára az üvegházgázok csökkentésének. Az első évben 1600 szervezet, társaság regisztráltatta magát a hozzávetőlegesen 7,2 millió tonnás szén-dioxid-piac résztvevőjeként. A statisztikai adatok tanúsága szerint az üzletek 1 és 220 millió tonna közötti mennyiségekre köttettek. (EnergiaInfo)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.