Térségünkben bővít a Vegyépszer
A közelmúltban végzett piackutatási eredményei arra ösztönzik a Vegyépszer Rt.-t, hogy a környező országok közül elsősorban Romániában, Szerbiában és Szlovákiában erősítse külpiaci pozícióit. Ezek közül van, ahol már létrehozott céget, de olyan is, ahol éppen most állítja fel képviseletét. Értelemszerűen indul helyi pályázatokon is, ezek elbírálása a harmadik negyedévre várható. Elég nagy jelentőségű munkákról van szó, főként csatorna-, szemétlerakó-, út- és hídépítésről - mondta lapunknak Tímár Gyula, de további részleteket üzleti okokból nem közölt. Viszont megtudtuk, hogy az új piacon magyar partnerekkel kíván megjelenni a társaság, de célszerűnek látja - helyismeretük és esetenként, az olcsóbb kivitelezés miatt - a helyi vállalatokat is bevonni.
Egyébként is többnyire elvárás is a kiíró részéről, hogy a külföldi cég tevékenysége során a helyi iparnak is adjon munkát.
Az iraki újjáépítési lehetőségek kapcsán általában borúlátók a hazai vállalatok, egyedül a Vegyépszer tett a közelmúltban optimista bejelentést. Kérdésünkre a társaság első embere úgy vélekedett, hogy talán sokan túlértékelik az iraki lehetőségeket. Irak nagyon nehéz és veszélyes piac - jelentette ki. A Vegyépszer rendszeresen és több éven át dolgozott külföldön az amerikai Bechtelnek, valamint a Kellogg Brown and Rootnak alvállalkozóként. Ez a két amerikai cég az újjáépítésben részt vevő két legnagyobb fővállalkozó. A Vegyépszer csak szakembereket adott különböző, például kőolajipari létesítmények építéséhez, karbantartásához, üzemeltetéséhez és javításához. Az eddigi munkák alapján kértek és kaptak is a közelmúltban az iraki újjáépítésben részt vevő amerikai vállalatok ajánlatot a Vegyépszertől. Ám most is csak néhány olyan szakemberre tartanak igényt, akik irányítják, felügyelik a helyi munkaerőt foglalkoztató cégek tevékenységét.
A társaságnak egyébként már van tapasztalata a rossz közbiztonságú országokkal. Ilyen volt Algéria, ahol több száz alkalmazottjuk dolgozott veszélyes, ám őrzött munkahelyen. Tímár Gyula most is csak akkor engedné ki a vállalat dolgozóit Irakba, ha a fővállalkozó által biztosított területre mennének. Persze nem biztos, hogy végül magyar cégektől kérnek szakembert, hiszen az amerikaiaknak más országok vállalataival is jó kapcsolatuk van, s döntéseiknél politikai szempontok alapján is rangsorolják az országokat.
Algériában, Kazahsztánban vagy éppen Irakban egyébként már nincs arra igény, hogy ott egy külföldi cég teljes stábbal felvonuljon. Mindössze az ott hiányzó szakértelmet kívánják megvásárolni. Adott egy projektnél egy szűk szakmai létszám, amely a világszínvonalú technológiát képviseli, és annak megvalósításáért felel (Irak esetében ezek az amerikaiak), alatta egy olyan társaság, amely a konkrét kivitelezést végzi (itt lenne helye a Vegyépszernek és más hazai vállalatoknak), és végül vannak a feladat tényleges megvalósítói. Az utóbbiak 80 százalékát mindig az adott ország adja.
A Vegyépszer ugyanakkor továbbra is jelen van Kazahsztánban a Tengizchevroil és a Bechtel cégekkel. Algériában is újabb tenderfelhívásokat kapott csőfektetésre, útépítésre, olajipari létesítmények felújítására és karbantartására, vagyis hagyományos profiljaiban. A külföldi teljesítést ma már arányában nem tartja soknak Tímár Gyula. Korábban, amikor évi 20 milliárd forint körül volt a társaság bevétele, annak a fele származott külföldről, viszont az azóta megnőtt árbevételben a külpiac már kisebb súlylyal szerepel. A 8-10 milliárd forintos exportbevétel azonban várhatóan az idén is meglesz.
Magyarországon is folytatódnak a vállalat útépítései, energetikai beruházásai, de dolgozik a cég a szerelőiparban is. Megbízói közé tartozik a BorsodChem, a TVK és a Mol is. Legnagyobb hazai építőipari fővállalkozói tevékenysége a magasépítésben a Paskál lakópark, ahol 1300 lakás épül, 23 ezer négyzetméteren közösségi létesítmények épülnek. Mintegy 500-600 fő talál otthonra a nyugdíjasok házában. E beruházásokkal várhatóan 300 új munkahely létesül. Mindez zöldövezetben, legfeljebb 2-4 emeletes épületekkel. Az alapkőletétel a közelmúltban történt.


