Befektetői roham Pozsonyban
Öt külföldi cég összesen közel 500 millió eurós beruházást tervez a Pozsony közelében fekvő Zahorie ipari parkban - adta hírül a Reuters. Az érdeklődők kiléte egyelőre nem ismert, mindössze annyit lehet tudni, hogy a tervek között egy vidámpark, egy fafeldolgozó és egy autóalkatrész-gyártó üzem is szerepel.
A projektek mérete a logisztikai irodától a több száz millió eurós vidámparkig igen eltérő. Ez utóbbi megvalósításáért két rivális csoport is verseng. Egyikük feltehetően ugyanaz a befektető, amely a WinterWerbung által építendő szabadidő-élménypark mögött áll, amelynek helyszíneként a szlovák főváros mellett Sopron és Burgenland is szóba került (VG, 2003. július 29., 7. o.).
Az épülő Zahorie ipari park 2006-ra készülne el, és az említett beruházások közel 3000 új munkahelyet teremtenének a 14,6 százalékos munkanélküliséggel küzdő Szlovákiában.
Az ország ezen része az utóbbi időben amúgy is kedvelt célpontja lett a külföldi befektetőknek: Pozsonytól nem messze, Trnava városában a Peugeot Citroën készül 700 millió euró értékű autógyárat építeni, míg az IKEA fafeldolgozó leányvállalata, a Swedwood 50 új munkahelyet létrehozva - 16 millió eurós költségvetéssel - bővíti zahoriei üzemét.


