BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borfesztivál tizenkettedszer

A szokásos időpontban - szeptember első felében - és a szokásos programokkal tartják meg az immár XII. nemzetközi bor- és pezsgőfesztivált Budapesten. Vannak újdonságok is: a Borok-ízek Gálaest a diplomáciai és a gazdasági élet szezonnyitó rendezvényévé nőtte ki magát, és helyszínt is váltott. A Budapest Sportarénába várják az illusztris vendégeket. A "kétkezi" borbarátok számára a borkiállítás és -vásár a legérdekesebb, amelyre szeptember 11-14. között kerül sor a budai várban, a tavalyinál csaknem kétszer nagyobb területen.

Összesen százmillió forintos költségvetésből gazdálkodik és 30-35 ezer látogatót vár a szeptemberi borfesztiválra a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. - mondta el lapunknak Zilai Zoltán. Az ügyvezető igazgató - a nagyszabású rendezvény szervezője, "motorja" - beszámolt arról, hogy a hagyományos Borok-ízek Gálaest külön 25 millió forintos büdzsére támaszkodik (ebből 15 milliót biztosít a gazdasági és a földművelésügyi tárca, illetve a Miniszterelnöki Hivatal). Ez a program afféle kiemelt állami rendezvénnyé nemesedett: Zilai Zoltán megfogalmazásában a gálaest lesz a diplomáciai és a gazdasági élet őszi szezonnyitó eseménye. Ezerkétszáz vendéget várnak, diplomatákat, politikusokat, üzletembereket, művészeket, a nemzetközi sajtó képviselőit és borászokat. Igaz, őket nem is vendégeknek, hanem házigazdáknak indokolt nevezni. A cél megerősíteni, hogy a borászszakma teljesítménye révén végre igen magas rangra emelkedett.

A további programokra 75 millió forint jut, amelynek 25-30 százaléka állami forrás. A nagyközönség nyilván a szeptember 11-14. között esedékes borkiállítás és -vásár elé tekint a legnagyobb várakozásokkal. Van újdonság ezen a téren is, mert az utóbbi egy-két évben tapasztalt zsúfoltságra gyógyírt találtak a szervezők. A fő helyszín ezúttal is a budai vár keleti terasza, ám az összterület csaknem megduplázódik, minthogy a nyugati oldalon is "borkertet" alakítanak ki. Itt kap helyet a kiállítók negyven százaléka. A "fesztiválosok" bevezetik a csuklószalagos módszert, azaz aki megveszi a napi belépőt, jöhet-mehet, délelőttől estig annyiszor megy be a vásár területére, ahányszor akar és bír.

Rekordot dönt a kiállítók száma is: a tavalyi 65-höz képest 88-an lesznek. A külhoni díszvendég ebben az esztendőben Spanyolország, amely - mint Zilai Zoltán közölte - igen széles választékkal várja a világra nyitott magyar borbarátokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.