BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

GVH-bírság a UPC-nek és az EMKK-nak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt a UPC Magyarország Kft.-t 40 millió, az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft.-t (EMKK) pedig 8,5 millió forintra bírságolta.

A bírsággal kapcsolatban a UPC Magyarország illetékese az MTI-nek elmondta: a határozat még nem jogerős, s ha úgy ítélik meg, hogy a bírság nem jogos, akkor fellebbeznek ellene. Ezt azonban csak akkor tudják eldönteni, ha írásban megkapják a GVH határozatát.

Az eljárásra az is okot adott, hogy a UPC díjemelése meghaladta az infláció mértékét, s a GVH megítélése szerint programcsomagjainak összeállítási módja sem volt megfelelő. Az eljárás során a GVH versenytanácsa megállapította, hogy a UPC Magyarország Kft. visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor 2002 elején programcsomagjainak összetételét a fogyasztók kinyilvánított preferencia-sorrendjét és a műsorköltségarányokat indokolatlanul figyelmen kívül hagyva módosította.

A GVH szerint a UPC azáltal is visszaélt gazdasági erőfölényével, hogy az általa a 2002-es év során alkalmazott általános szerződési feltételekben indokolatlan előnyöket kötött ki saját maga számára a programcsomagok módosításával kapcsolatban.

A GVH az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft.-t azért bírságolta meg, mert a 2002. évre vonatkozóan oly módon és mértékben emelte kábeltelevíziós szolgáltatásainak árát, hogy az sértette a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.