Sun: késleltetett uniós hatások
Második legnagyobb arányú árbevétel-növekedését könyvelhette el a júniussal zárult legutóbbi üzleti évében a magyarországi piacon a Sun Microsystems - jelentette be Keresztesi János, az itteni leányvállalat vezérigazgatója. A Sun Microsystems Kft. - amely a magyar piacra csak arányszámokat közöl - dollárban számítva 52 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított, mint egy évvel korábban. Az eddig főként hardvereiről ismert cég 2001 óta megháromszorozta szoftvereladásait is, s hasonló mértékű növekedést ért el az oktatási szolgáltatásokban.
Ami a bevételi forrásokat illeti, a cég az utóbbi hónapokban kizárólag a versenyszférára, azon belül is főként a távközlési ágazatra építhetett, mivel, mint a vezérigazgató fogalmazott, az iparági várakozások ellenére nem indultak be a kilátásba helyezett kormányzati beruházások. Még mindig váratnak magukra az uniós csatlakozással összefüggő e-kormányzati fejlesztések.
Elbizonytalanítja a piacot - tette hozzá -, hogy a kormányzati megrendelők a megvalósult projektek után több hónapos késéssel fizetnek, a költségvetési szervek a Sun partnercégeinek jelenleg mintegy 300 millió forinttal tartoznak.
A cég szerény várakozással tekint a piac uniós csatlakozást követő időszakára is, Keresztesi János szerint legkorábban 2005-ben jelennek majd meg az ezzel összefüggő, főként központi informatikai beruházások, ám ezekről még nem alakult ki pontos kép.
Magyarországon még növelte bevételét, globális szinten azonban csökkenő mutatókról számolt be a héten az anyacég. A Sun Microsystems forgalma az it-piacon még mindig uralkodó recesszió hatására a most zárult üzleti évben világméretekben 8,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az összmutató csökkenése a hardvereladások számottevő visszaesésének tulajdonítható, amit valamelyest ellensúlyozni tudott a szolgáltatásokból származó bevételek tavalyelőttit meghaladó növekedése.


