Szlovák vita a Peugeot-ról
A PSA Peugeot Citroën francia autógyár az idén januárban jelentette be, hogy a szlovák fővárostól nem messze lévő Trnavában építi fel autógyárát - amelyre, mint ismeretes, Magyarország is pályázott. A 700 millió euróból felépülő üzem kapacitása évi 300 ezer kisautó lesz, a termelés várhatóan 2006-ban indul, s 3500-an dolgoznak majd három műszakban, közvetve viszont 6 ezer embernek adnak munkát. A beruházáshoz 144 millió euróval járul hozzá a kormány.
Támadja a megállapodást a CEPA környezetvédelmi civil szervezet, mert a kormány nem hozta nyilvánosságra a szerződés részleteit, ezért beperelték a legfelsőbb bíróságnál a gazdasági minisztériumot az információkhoz való szabad hozzáférés jogának megsértése miatt. Képviselőjük a The Slovak Spectator című lapban elmondta: nem értik a kormány titkolózását, s arra gyanakszanak, hogy a megállapodás olyan állami kötelezettségvállalásokat is tartalmaz, amit a kormány nem akar a közvélemény tudomására hozni.
Válaszként a gazdasági minisztérium szóvivője kijelentette: a szerződés részleteit valamennyi érintett bizalmas információként kezeli, ellenkező esetben ugyanis sérülnének az állam és a befektető érdekei. A minisztérium egyebek mellett arra hivatkozik, hogy a megállapodásban olyan technikai részletek vannak, amelyek nyilvánosságra kerülése ártana a vállalkozás sikerének.
Ami pedig az információkhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó jog megsértését illeti, a tárca emlékeztet arra: az üzleti szerződés bizalmas jellegét csak olyan esetekben lehet megszüntetni, ha állami tulajdonról, közpénz felhasználásáról, illetve környezetvédelmi vagy egészségügyi kérdésekről van szó. Mivel azonban a közvéleményt már tájékoztatták a beruházás pénzügyi vonatkozásairól, további részletek ismertetésére már nem kötelezhető a minisztérium.
A civil szervezet azonban tudni véli, hogy a külföldi beruházások támogatására vonatkozó törvény tervezett módosításában olyan kitételek szerepelnek, amelyek egyértelműen a Peugeot-ra szabhatók. Ezek a módosítások azt célozzák, hogy egy stratégiai befektető közvetlen állami támogatásban részesülhessen tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésére. S ha ez így van, akkor a szlovák közvéleménynek jogában áll, hogy megtudja, mekkora támogatást kap az államtól a Peugeot - érvelnek a CEPA szakértői.
A szlovákiai beruházástól egyébként a Peugeot azt várja, hogy a jelenlegi 13 százalékról tovább növeli piaci részesedését Közép-Európában. A konszern a napokban lefelé módosította az idei éves előrejelzését, miután első féléves profitja alacsonyabb lett a tavalyi esztendő ugyanezen időszakának eredményénél.


