Útravaló - nyári olvasmányok

Sosem lesz vége?

Miközben tavaly tavasszal itthon politikai csatározásokkal voltunk elfoglalva, Németországban egy regény tartotta lázban az embereket, méghozzá hónapokon át: Günter Grass Ráklépésben című könyve. A Nobel-díjas német író rafinált szerkezetű, többsíkú, de könnyen olvasható, fordulatos, izgalmas regényt írt. A történet magva valós: 1945. január 30-án a Wilhelm Gustloff hajót - a fedélzetén körülbelül 10 ezer menekülttel - elsüllyesztette egy szovjet tengeralattjáró. Több mint 9 ezren vízbe fúltak. Ez még valóság, s itt jön a regény, amelyben túlélte a katasztrófát az elbeszélő terhes édesanyja, aki akkor, menekülés közben hozta világra fiát. Ő ered évtizedekkel később, újságíróként a történtek nyomába, s amint igyekszik minél többet megtudni az 1936-ban, a svájci Davosban, egy zsidó diák (David Frankfurter) által agyonlőtt Wilhelm Gustloff náci pártszervezőről, rá kell döbbennie: egy neonáci internetes honlap készítője nem más, mint a saját fia, Konrad. Ennél többet nem érdemes elárulni a fordulatokban gazdag, sok szálon futó, azokat mesterien egymásba szövő cselekményről, a múltban élő, zavaros gondolkodású mamáról és újnáci unokájáról, vagy akár Marinyeszko kapitányról, aki elsüllyeszti a Gustloffot? Illetve még valami: kimódoltnak hat ugyan, hogy a regény vége felé az ifjú náci Konrad lelövi internetes vitapartnerét, akit zsidónak hisz, s akivel akkor találkozott életében először. Ám erre szükség van ahhoz, hogy az elbeszélő (és vele Grass) kimondja a keserű igazságot: hiába a múlttal való, széles körű szembenézés. "Ennek nincs vége. Nem lesz vége sohasem." Mindenesetre irigyelhetjük a németeket, akiknél egy regény képes volt hosszú időn át lázban tartani a közvéleményt. (EE)



Neked írom e dalt

Aki könnyebb témára vágyik a nyáron, s szereti a zenét, esetleg maga is végigkövette már a szóban forgó két alkotó és előadóművész pályáját, érdemes elolvasnia Gréczy Zsolt és Retkes Attila két kötetét; az egyik Bródy Jánost, a másik Presser Gábort mutatja be. Sokatmondó már a borító is: Bródy ránk néz, Presser viszont lefelé tekint (minden bizonnyal a zongorára). Nem véletlenül választhatták ezt a két képet, amely sokat sejtet kettőjük egyéniségéből is. Mindenesetre közös bennük, hogy elképesztően termékeny és eredeti alkotók, s mindketten meghatározó alakjai a hazai zenei életnek. Presser ott volt az Omegában, az LGT kifejezetten az ő nevéhez kötődik. Rengeteg magyar énekes, zenész, színész neki köszönheti sikeres dalait, hogy eltérő stílusú előadókat említsünk: Kern Andrástól a Kimnowakon és a Rapülőkön át a dzsesszénekes Bódy Magdiig. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy nagy empátiával bújjon mások bőrébe. Aztán ott az alkotótárs, Dusán, akire Presser a könyv bemutatóján azt mondta: nem összejárós barátság az övék (ez a könyvben is felbukkan). Természetesen külön fejezet Presser és a színház viszonya, hiszen kirobbanó zenés színházi sikerek kötődnek hozzá a legendás Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról a Padlásig. És persze külön fejezet a mozi is, hiszen a 70-es és 80-as években az egyik legfoglalkoztatottabb filmzeneszerző volt. A könyv végén a diszkográfia három teljes oldal - úgy, hogy Presser Gábor kérésére a más előadóknak írt dalai nem szerepelnek benne! A mellett, hogy kibontakozik egy gazdag életmű, borzasztóan érdekes az a társadalmi háttér, amely Presser életútját követve kirajzolódik a könyvből. (EE)



Ha én rózsa volnék?

Az alkotó- és előadóművész pályáját követve a kibontakozó társadalmi háttér a Bródy című könyvben még erőteljesebb. Sőt: a kötet elejétől jelen van, hiszen a 60-as évek második felében már komoly játszmák zajlottak közte és a hanglemezgyár között. Bródy János fiatalon kezdett kritikusan gondolkodni, s már 1968-ban feljegyzések születtek róla, majd 1973-ban államellenes izgatással vádolták őt. 1970-ben egy londoni BBC-interjúban elsősorban ő beszélt, s a hosszú haj kapcsán olyasmit mondott, amit utána itthon szilencium követett. Csak vidéken koncertezhettek, de Bródy ekkor se veszítette el humorát, s az együttes buszára pingálta: Magyar Állami Némi Beatzenekar. Bródynak egyébként finom humora van, ez a könyvbe beemelt rövid interjúrészletekből, idézetekből is jól érzékelhető. Ez a kötet is a kezdetektől követi az együttesek, a lemezek történetét, s erénye, hogy a két szerző olvasmányosan képes dokumentálni a történéseket, a fontosabb eseményeket, s anélkül képes portrét rajzolni, hogy vájkálna a zenészek magánéletében. Aprólékos munkával összegyűjtötték az évtizedek dokumentumait, kritikáit, interjúit, fotóit, s feszesen megszerkesztve, élvezetesen megírták két ember "regényét". Sok érdekesség megtudható mindkettőjükről, s tegyük hozzá: az archív fotók is sokat segítenek abban, hogy érdekes kép bontakozzék ki a hazai zenei élet ezen két meghatározó személyiségéről. (EE)