Zuhanó Sony-mutatók
A szórakoztatóelektronikai ipar első számú szereplőjének számító japán Sony alig tudott adózás utáni nyereséget kimutatni az idei első negyedévben - írja a Reuters. A csoportszintű nettó nyereség éves összehasonlításban 98 százalékkal, 1,12 milliárd jenre zuhant, mivel a PlayStation nevű játékkonzolok és a Trinitron televíziók iránti kereslet is rendkívül gyengének bizonyult.
A társaság az elmúlt év utolsó negyedét nem várt veszteséggel zárta, és azóta is az üzleti élet bizalmának visszaszerzéséért küzd. A nyereséges működés megteremtése érdekében a következő három évre 2,5 milliárd dolláros költségcsökkentési programot hirdetett, és a teljes elektronikai üzletágának újraszervezése mellett döntött.
Az eredmény elmaradása váratlanul érte a korábban 6,2 milliárd jenes nyereségre számító tőkepiacokat, de szakértők szerint a számok mégsem fogják megrendíteni a cégbe vetett bizalmat. A Sony ugyanis fenntartja előrejelzését, mely a folyó pénzügyi évre 7400 milliárd jen árbevétel mellett 50 milliárd körüli konszolidált nyereséggel számol. Ezt elsősorban az európai és az amerikai lakossági fogyasztás második fél évben várható élénkülésére alapozza.


