BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Plus miatt kerültek mínuszba

A felszámolás alatt lévő Dunaújvárosi Nyomda Kft. ingatlanát és gépeit értékesíteni kívánja a felszámolást végző Vertigalis Rt., a pályázat várhatóan két héten belül megjelenik a cégközlönyben - mondta lapunk érdeklődésére Péter Márta felszámoló. Hozzátette, hogy a cégnél dolgozó 45 ember megkapta felmondólevelét.

Farkas Istvántól, a cég korábbi vezetőjétől megtudtuk, hogy a magyar magántulajdonban lévő, rotációs technológiával dolgozó nyomda elsősorban reklámkiadványok s könyvek készítésére szakosodott. Évi 350 millió forintos árbevételének mintegy 77 százalékát tette ki a Plus részére készített heti megjelenésű prospektus. Amikor az élelmiszer-áruház májusban felmondta a jövő évig szóló szerződést, a nyomda nagy bajba került, mivel nem tudta pótolni a kiesett megrendelést. Az egykori cégvezető szerint több oka volt, hogy a Plus új megrendelőt választott. Az új partner más technológiával, rövidebb idő alatt, vékonyabb papíron készíti el a reklámprospektust, s így a vállalási ár is olcsóbb lett.

A nyomda október 1-jéig még üzemel, a még meglévő megrendeléseket teljesítik. A dolgozók fizetése biztosított, az viszont egyelőre kérdéses, hogy miből tudják majd kifizetni a végkielégítést. Erre forrást adhat a Dunaújváros belvárosában lévő ezer négyzetméteres ingatlan s a gépek értékesítése. A cégnek mintegy 50 millió forintos köztartozása is van, s kérdés az is, hogy a hitelezők hogyan jutnak majd pénzükhöz.

Információink szerint nehéz lesz elhelyezkedniük a dolgozóknak. A felszámolásra került kft. anyavállalata - a prospektusok készítésére szakosodott Dunaprint - nem tud munkát adni az elbocsátott dolgozóknak. (HÉ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.