Cégsorok
A Ringa már nem vág tovább
Felmentette a munkavégzés alól a vágó- és daraboló-tevékenységet ellátó dolgozókat a további veszteségek minimalizálása érdekében a Ringa menedzsmentje, egészen a szeptember 1-jei hatállyal kiírt, a kapuvári gyárra meghirdetett pályázat eredményhirdetéséig. A társaság szerint nem biztosított a tevékenységek gazdaságossága a jelenlegi hazai piaci és árszabályozás mellett. A húsipari cég az idei első fél évben több mint 1 milliárdos veszteséget szenvedett el, elsősorban a hazai magas alapanyagárak mellett működtetett sertésvágó és -daraboló tevékenység folytatása miatt. Tóth Ervin vezérigazgató a közlemény szerint a mintegy 300 érintett dolgozónak azt mondta: a felmentés ideje alatt is folyósítják valamennyi munkavállaló munkabérét, valamint az érintettek munkaviszonya is megmarad. A bejelentést egy nappal a kapuvári gyár megmaradásáért tartott demonstrációt követően tette a Ringa Rt. vezetése. (VG)
Nyereséges az Egri Nyomda
Az Egri Nyomda Kft. 2 milliárd forint árbevétellel számol az idén; az elmúlt évben több mint 4000 tonna kiadványt készítettek, 2,5 milliárd forint forgalom és pozitív eredmény mellett - közölte a cég vezérigazgatója szerdán Egerben, a nyomda 110 éves fennállása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Két napilap, a Heves Megyei Hírlap és a Nógrád Megyei Hírlap előállítása mellett több mint 100 folyóiratot, hetilapot és más kiadványt nyomtatnak. A cég privatizációja óta mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a jelenleg 130 dolgozót foglalkoztató, a magyar piac mellett orosz és brit exportra is dolgozó üzemben. Mint a vezérigazgató elmondta: az Egri Nyomda Rt.-t 1893-ban egri magánszemélyek hozták létre, a Heves Vármegyei Hírlap nyomtatására. Az 1948-as államosítást követően Egri Nyomdaipari Vállalat elnevezéssel működött, majd 1976-ban a budapesti Révai Nyomda egri gyáregységévé vált. Az üzem 1988-ban Egri Nyomda néven önálló állami vállalat lett, majd hamarosan sor került a privatizációjára; jelenleg belföldi magánszemélyek birtokolják. (MTI)
Új logisztikai központ a Gumiműveknél
A Gumiművek Phoenix Hungária Kft. makói telephelyén új logisztikai központot adtak át szerdán; a beruházás 600 millió forintba került. A 4000 négyzetméter alapterületű központ lehetővé teszi a közvetlen szállítást a vevők részére, ami vállalatcsoportszinten jelentős megtakarítást eredményez - mondta Majoros László vezérigazgató. Az újonnan átadott logisztikai központba 20-25 magasan képzett dolgozót vesznek fel. A Phoenix AG 1995-ben, a makói cég megalakításával jelent meg Magyarországon, majd a következő évben megvásárolt egy szegedi és egy nyíregyházi gumigyárat. Jelenleg mintegy 1500 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. A cég - mintegy 650 dolgozójával - mára Makó legnagyobb munkáltatójává fejlődött. A múlt évi 6,7 milliárd forintos árbevétellel szemben erre az évre 7,5 milliárd forintot terveztek. (MTI)
Növekvő pályára állna az MVM
Az augusztus 1-jétől életbe lépett áremelés kompenzálja a Magyar Villamos (MVM) Művek Rt. forráshiányát, ennek köszönhetően a társaság "növekedésre lesz képes és hosszú távon sikeres cégként működhet" - áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben. Emlékezetes, hogy az MVM Rt. 2002-ben 38 milliárd forintos üzemi veszteséget könyvelt el. Nagykereskedelmi árrésén javított valamit a februárban életbe lépett árrendszer (az árrés 2002-ben átlag mínusz 35 fillér/kWh volt, 2003. február utáni összehasonlító adatot pedig nem közölt a társaság), de még így is 125 milliárd forint lett volna az ez év végi forráshiány. A közlemény leszögezi, hogy ez tarthatatlan a hazai áramellátás biztonsága szempontjából, mert az rt. kénytelen lett volna visszafogni fejlesztéseit, s emiatt romlott volna a villamosenergia-rendszer műszaki állapota. (VG)
Tizenötmilliós bírság a Tescónak
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Tesco Global Áruházak Rt.-t, mert hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására. A versenytanács megállapítása szerint a Tesco félrevezető információkat közölt akcióiról. Így előfordult, hogy egyes, az újságjában kedvezményesen meghirdetett termékek nem voltak kaphatók, a fogyasztó nem tudta azokat megvásárolni. Megtörtént az is, hogy a vásárlónak a pénztárnál egyes termékért nem az újságban engedményesen meghirdetett, hanem annál magasabb árat kellett fizetnie. Az újság esetenként nem az akcióban ténylegesen megvásárolható termék, hanem más, egyes lényeges tulajdonságaiban eltérő áru képét tartalmazta. Máskor a lap az árkedvezmény mértékének bemutatására nem a termék akciót megelőző árát tüntette fel, hanem egy korábbi, az árengedmény mértéke szempontjából a Tesco számára kedvezőbb, a fogyasztó számára vonzóbb árat közölt. (VG)
Regionális vasúti tervek Vésztő térségében
Több mint 830 millió forintba kerül az összesen 193,5 kilométer hosszú vésztői regionális vasút üzemeltetése 2003-ban - mondta Kaszai János, a Vasutas Települések Országos Szövetségének elnöke szerdán Vésztőn sajtótájékoztatón, miután 18 környező település polgármestere a regionális vasút átszervezéséről tárgyalt Tömpe Istvánnal, a MÁV Rt. stratégiai vezérigazgató-helyettesével. Kaszai János - aki egyben Vésztő polgármestere is - hozzátette: 15 éve vezeti a várost, eddig legalább 6 átszervezési elképzelésről hallott, ám eddig még soha nem kérdezte meg az érintett településeket a MÁV Rt. arról, mi a véleményük a vasúti szárnyvonalak jövőjéről. A MÁV kísérleti jelleggel kívánja átszervezni a balassagyarmati és a vésztői regionális vasutakat, mert a szakemberek véleménye szerint az érintett települések jobban és gazdaságosabban tudnák működtetni a szárnyvonalakat - tette hozzá. (MTI)


