BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a Corvin-Szigony program

Véglegessé vált, hogy a Középületépítő Rt., a Baucont Rt., a Hérosz Rt., a Kipszer Rt. alkotta konzorcium lett a győztese a Corvin mozi és a Szigony utca közötti kilenchektáros terület beépítésére és értékesítésére kiírt kétfordulós nemzetközi pályázatnak, melyre az ország legnagyobb építőipari vállalatait tömörítő konzorciumok jelentkeztek. A győztes társulás a napokban aláírta szerződését a józsefvárosi önkormányzattal. Mint arról már lapunkban beszámoltunk, az értékelőbizottság a Középületépítő Rt. vezette konzorcium pályázatát ítélte a legjobbnak, csupán két nyitott pont maradt, amelyekben meg kellett állapodniuk az önkormányzattal, s ez megtörtént.

A józsefvárosi önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint megkezdődött a területen az 1100 lakás lebontása, mely önkormányzati feladat. Ennek befejezési határideje 2005, a befektető cégek akkor vehetik birtokba a területet. A több mint 200 ezer négyzetméter területű városrész megújítása - négyezer új lakás építésével - több ütemben, 2011-re fejeződik be. A terület teljes rehabilitálása több mint 70 milliárd forintba kerül, amiből 40-50 milliárdnyi üzlet juthat a befektetőknek, a többi önkormányzati rész. A bontás, kiürítés, lakókkal való egyeztetésen kívül az önkormányzat feladata a közművek megújítása is. A munkálatokhoz a helyhatóság hitelt vesz fel. A befektetők döntik majd el, hogy a területen a lakásokon kívül milyen kereskedelmi, szolgáltatói és irodahelyiségek létesülnek. A városrehabilitációs program célja, hogy Józsefváros új, európai szintű belvárosi kerületté váljon.

A területen lakók elhelyezésekor a legfontosabb szempont, hogy valamennyien a jelenleginél jobb lakókörülmények közé kerüljenek. Ennek megfelelően az önkormányzat a területen élők számára több lehetőséget - például cserelakás biztosítása, piaci áron történő kivásárlás, lakás beszámítása új otthon vásárlásakor - kínál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.