Jó úton a Suzuki
Erőteljesen nőtt a japán Suzuki Motor Corp. nyeresége az idei év második negyedében, terv szerint halad az egész évre vonatkozó célok megvalósításában. A társaság 204,8 millió dolláros csoportszintű működési nyereséget jelentett a második negyedre. Összehasonlító adat nincs, mivel első ízben közöltek negyedéves eredményt, de az összeg jócskán nagyobb, mint a tavalyi első üzleti félévi 37,85 milliárd jenes működési nyereségének a fele, jelezvén, hogy a cég jól halad a mostani évre tervezett profitcél felé. A legnagyobb japán kiskocsigyártó belföldi eladásai 0,5 százalékkal nőttek, miközben a teljes értékesítés 3,4 százalékkal csökkent, a Suzukiénál valamelyest nagyobb kiskategóriás kocsik növekvő népszerűsége miatt. A Suzuki 660 köbcentis motorral gyárt kisautókat a Nissan és a Mazda számára is, és ezeknek az eladásai több mint 3 százalékkal csökkentek az idén. (Reuters)


