BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa a kongresszusi központ

Barcelona a legkedveltebb kongresszusi helyszín, Európa pedig még mindig több mint a felét nyeri el a világon évente megrendezett konferenciáknak. A kongresszusi turizmust Magyarország is szeretné jobban felfuttatni, az ehhez szükséges rendezvényközpont építése azonban függ az állam és a magánszektor újszerű együttműködését megteremtő PPP-program indulásától.

Barcelona volt tavaly a nemzetközi kongresszusok legkedveltebb helyszíne - derül ki a Kongresszus- és Konferenciaszervezők Nemzetközi Szövetségének (ICCA) adataiból.

Noha európai városok állnak a lista élén, a konferenciák országonkénti összesítésében igen nagy előnnyel évek óta az Egyesült Államok áll az első helyen, minden bizonnyal azért, mert az évente többször is konferenciázó multinacionális cégek gyakran több tízezer fős szakmai összejöveteleikhez ott találnak megfelelő férőhelyet és egyéb infrastruktúrát. Összességében azonban a jóval kisebb létszámú, néhány száz fős rendezvényekből szervezik a legtöbbet a világon, a több ezer fősek aránya alig haladja meg a 10 százalékot. Az ICCA adatai alapján a legnagyobb igény az 50-249 fős rendezvények iránt mutatkozik. Meglepő módon azonban a céges rendezvények helyszínéül a legtöbb szervező elsődlegesen nem a konferencia-központokat, hanem a városi szállodákat választja. Előbbieket többnyire a többezres létszámú eseményekhez veszik igénybe.

Kongresszusi helyszínként Magyarország is keresett a nemzetközi piacon, hiszen az ország földrajzi fekvése, a meglévő tudományos háttér és kongresszusi turizmus piacán kínált ár-érték arány kedvező. Ám nagy hátrány, hogy nincs nagy létszámot befogadó, az európai elvárásoknak megfelelő kongresszusi központ - vélekedik Karikás Eszter, a Magyar Turizmus Rt. Kongresszusi Irodájának vezetője. A megfelelő számú szekcióteremmel, illetve kiállítási csarnokkal is rendelkező központ hiánya miatt az ország évente több tucat rendezvénytől esik el - teszi hozzá. Magyarországon az ilyen szintű nemzetközi elvárásoknak megfelelő konferencia-helyszín csak maximum 500 fősig van. Az ennél nagyobb központokban nem minden feltétel adott. Így a Budapest Kongresszusi Központban sincs elég szekcióterem, és nincs egy kiállítás megszervezéséhez szükséges helyszín sem - mondja a szakember.

A piac nagyobb szeletének megszerzése fontos lenne az ország számára - húzza alá Karikás Eszter -, hiszen a kongreszszusi vendég köztudottan jól költő vendég, s jellemzően ötcsillagos hotelben lakik. Míg a hazai szállodák vendégeinek átlagosan 59 százaléka szabadidős turista, 41 százalék konferenciavendég és üzleti utazó, addig ez az arány az ötcsillagosok esetében 33:67 százalék.

Az utóbbi években néhány terv már készült a hiányolt befogadóképességű épületkomplexum építésére. Ismeretes, hogy a TriGránit Rt. a pesti Duna-parton a Millenáris Városközpont részeként Magyarország legnagyobb, 7 ezer főt is befogadni képes konferencia-központját tervezi felépíteni. A cég által kifejezetten erre a célra létrehozott Duna Sétány Székház Kft. ügyvezetőjétől, Sokorai Istvántól megtudtuk, hogy egyelőre a kulturális épülettömb, valamint a luxuslakások épülnek. A konferencia-központtal kapcsolatban az utóbbi években számos egyeztetés folyt a kormányzat és a beruházó között az üzemeltetés és a finanszírozás kérdéseiről. Információink szerint a létesítmény a jelenleg még formálódó - az állam és a magánszektor közötti újszerű fejlesztési, illetve szolgáltatási együttműködés (PPP) - keretében valósulna meg.Sokorai István szerint az 500 millió eurós beruházás részeként a kongresszusi központ építése a végső megállapodás után azonnal indulhatna. Közeli megegyezést feltételezve ez 2006-os átadást jelent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.