Jégre csúszott a Borsodi Rt.
Fantáziát lát a hazai jégkorongban a Borsodi Rt., s ezért kötötte meg az öt évre szóló szerződést - mondta a Világgazdaságnak Fehér Imre, a részvénytársaság kommunikációs igazgatója. Az ügylet konkrét üzleti vonatkozásaival kapcsolatban nem nyilatkozott, azt azonban elmondta: a társaság az MJSZ éves büdzséjének tíz százalékát biztosítja a szövetség számára. Információink szerint tízmilliós összegről van szó. Fehér Imre közölte: a jégkorong infrastrukturális feltételeinek javulása ösztönözte a társaságot, hogy a labdarúgáson kívül a jéghokiban is letegyék névjegyüket.
Mint mondta: ebben a bajnokságban már az FTC és az ÚTE is új fedett jéghokistadionban játszhat. Előbbi az Astra Zeneca arénájában, utóbbi pedig a november közepére elkészülő ÚTE-stadionban kezdhet. Ezek mellett Zalaegerszegen és Kaposváron is lesz jéghokicsarnok, valamint Miskolcon is napirendre került már a beruházás - mondta Fehér Imre.
Az egyik legnagyobb hazai sporttámogatóként is ismert Borsodi a magyar labdarúgó-válogatott újabb kudarca miatt sem fontolgatja, hogy kiszáll a nemzeti tizenegy fő támogatóinak sorából. Fehér Imre elmondta: az eredményektől függetlenül köti őket ez év februárjától öt esztendőre a megállapodás a válogatotthoz. A társaság 100 millió forint körüli öszszeggel szponzorálja a nemzeti tizenegy szereplését.
Perlik ugyanakkor a Magyar Labdarúgóligát, amely a Borsodi által érvényesnek tekintett szerződés helyett újabb névadó szponzort keresett a nyáron a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság névadójának (VG, 2003. július 23.). Fehér Imre elmondta: a keresetet beadták, a tárgyalást azonban várhatóan az idén már nem tűzi ki az illetékes bíróság.
A Borsodi Sörgyár a brit IMS sportmarketingcégen keresztül még 2001-ben a Hivatásos Labdarúgóligával írt alá ötéves szerződést a profiliga névadó szponzori jogairól. A megállapodás értelmében a Borsodi évi 550 ezer dollárt fizetett a jogért.


