Versengő nyelviskolák
Annak ellenére, hogy július óta 25 százalékos áfa terheli a nem akkreditált nyelviskolák tevékenységét, a megerősödött verseny miatt az iskolák többsége nem emelte meg árait - közölte lapunk érdeklődésére Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Mivel az idegen nyelvet tanulók száma hazánkban évek óta stagnál, a nyelviskolák folyamatosan bővítik ingyenes kiegészítő szolgáltatásaikat. Ilyenek például a szintfelmérések, valamint a személyes képzési tanácsadások. Jelenleg mintegy 250-300 intézmény verseng a tanulók elnyeréséért, ám ebbe azok is beletartoznak, amelyek kezdetleges körülmények között végzik tevékenységüket, illetve azok is, melyek csupán melléktevékenységként foglalkoznak nyelvoktatással. Így nehéz megállapítani, hogy ebből a 300 vállalkozásból mennyi az igazán komoly, szakképzett tanárokat foglalkoztató és megfelelő technikai felszereltségű iskola. Becslések szerint a magyarországi nyelviskolák éves forgalma évente eléri a 2-3 milliárd forintot.
A munkaerő-piaci és az uniós elvárások miatt nem kérdés, hogy legalább egy idegen nyelvet társalgási szinten el kell sajátítani. Ma a magyar felnőtt lakosságnak csupán 19,2 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ám a tanulási kedv nem növekszik. Pedig január elseje óta a nyelvtanfolyamok díjának 30 százaléka levonható a személyi jövedelemadóból. Ám az adókedvezmény csak az akkreditált nyelvtanfolyamok után vehető igénybe.


