A 2003-as évjárat a mennyiséget tekintve közepes, a minőség terén azonban sokkal jobb lett, mint vártuk - összegzett a Világgazdaságnak Horváth Csaba. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkárhelyettese hozzátette: jelentős aszálykár nem jelentkezett, és a tavaszi fagy is megkímélte a borvidékek többségét. Ez utóbbi alól kivételt képeznek az alföldi borvidékek; Csongrádban gyakorlatilag nem termett szőlő. Ezen túlmenően viszonylag kevés problémával kellett szembenézniük az év folyamán a termelőknek, így növényvédelmi nehézségek sem igazán léptek fel.
Horváth Csaba elmondása szerint különösen a közép- és késői érésű fajták produkáltak nagyszerű minőséget, és ezen belül is a 2003-as vörösborok lesznek kivételesek. A főtitkárhelyettes a már-már "legendás" 2000-eshez hasonlította az idei évjáratot, azzal a kiegészítéssel, hogy ezúttal savhiánytól sem kell tartani. Horváth Csaba ezzel együtt úgy véli, akár 2000-et követően, most is gyorsan fejlődő borokra helyénvaló számítani.
Sajátos helyzet állt elő Magyarország első számú borvidékén. Tokaj-Hegyalján három-négy héttel előbb értek be a szőlők, mint általában, ám az aszúszemképződésnek nem mindenben kedveztek a feltételek. Egyedi András, a borvidék neves pincészeteit tömörítő Tokaj Renaissance Egyesület ügyvivője biztatónak nevezte a szüretet, megjegyezve: a szeptemberben gyűjtött aszúszemek minősége "fantasztikus", de a későbbi időszakra ez nem igaz. A szeptember túl száraz, az október túl csapadékos volt. Így is bizonyos, hogy lesznek kiugró tételek. Ezt erősítette meg Szepsy István. Hegyalja legtekintélyesebb termelője - aki családi pincészete mellett a Királyudvar Kft.-t is irányítja - azt mondta, a 2003-as minőség minden korábbit meghalad. A borász az 1999-eshez hasonlította az idei évjáratot - Hegyalján nem a 2000-es, hanem a 99-es volt a legjobb az elmúlt másfél évtizedben -, megjegyezve: végleges ítéletet nem lehet alkotni, a borok még erjednek.
Horváth Csaba fenti állítását sorra alátámasztották az általunk megkérdezett "vörösborászok". Bakonyi Antal, a legnagyobb villányi cég, a háromszáz hektáros Csányi Pincészet termelési igazgatója kiemelkedőnek minősítette az évjáratot. Kifejtette: növény-egészségügyi problémák nem voltak, a szőlőt minden szempontból teljes érettségében sikerült leszedni, amit az analitikai adatok is igazolnak. A termés kevesebb lett a borvidéken, jegyezte meg Bakonyi Antal, ám ez pincészetüket nem érintette , hiszen eleve alkalmazzák a hozamkorlátozás eszközét. Az alacsony fürtsúly, az érettség, a magas mustfokok testes, vastag, rendkívül koncentrált és megfelelő savszerkezetű borok születését eredményezték.
Teljes érésben szüretelték a kék szőlőket Egerben is, amit itt nem minden évjáratban tesznek lehetővé a körülmények. Gál Tibortól megtudtuk, ritka, hogy az ideihez hasonlóan szép, érett tanninokat nyerjenek ki. Megjegyezte: a fehér szőlők esetében oda kellett figyelni, hogy idejében hajtsák végre a szükséges technológiai lépéseket. Megvolt a veszélye, hogy a nagy meleg miatt elégnek a savak.
Kamocsay Ákos, a legnagyobb borexportőrök közé tartozó Hilltop Neszmély Rt. főborász-résztulajdonosa közölte: míg egy átlagos szüretet jellemzően tíz hét alatt bonyolítanak le, most öt hét alatt végére kellett járniuk, mivel minden egyszerre érett. A fehérborok vonatkozásában Kamocsay átlagosan jónak látja az évjáratot, azzal, hogy 2000-hez képest több savat tudtak megőrizni. Az idei fehérborok ízletesek, de nem hosszú életűek lesznek - valószínűsítette.
Az évezred legjobb esztendejének tartja a 2003-ast a Szt. Orbán Pincészet révén Badacsonyban, a Helvécia tulajdonosaként az Alföldön aktív Szeremley Huba. Megjegyezte: ez sajnos csak Badacsonyra érvényes, ami viszont az Alföldön történt, "az katasztrófa".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.