BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Síbiztosítás: milliós károk ellen



A külföldre utazók körülbelül 30-50 százaléka vesz igénybe valamilyen utasbiztosítást, arra vonatkozóan azonban nincs pontos adat, hogy a síelni indulók milyen arányban esnek ebbe a kategóriába.

Bár a külföldi gyógykezelés rendkívül drága, az ezrével síelni indulók között még mindig jelentős számban akadnak olyanok, akik egyszerűen elfeledkeznek biztosítást kötni, vagy úgy gondolják, egy-két napos kiruccanás esetén nem érheti őket különösebb baj.

Naivitás ezt gondolni, hiszen nem csak egy hét alatt lehet megsérülni, a költségek pedig adott esetben milliós nagyságrendre is rúghatnak - fogalmaz Horváth Péter, a QBE Atlasz Biztosító igazgatója. Ausztriában, Francia-, illetve Olaszországban egy egyszerű orvosi ellátás 150-300 eurót tesz ki, míg a napi kórházi költség 500 eurótól indul. Ha a műtétet is beleszámoljuk, úgy 5-10 ezer euró a kiadás, arról nem is beszélve, hogy egy helikopteres mentés vagy speciális keresés, holttestszállítás már 10 millió forintos nagyságrendű. A kiutazónak éppen ezért érdemes megnéznie, hogy a biztosítás milyen költséghatárt határoz meg az egészségügyi fedezetre. Ez lehet pár tízezer dollár, de a piaci szereplők biztosításainak magasabb kategóriája már korlátlan mértékben vállalja a fedezetet.

A leggyakoribb balesetnek a ficam, illetve a törés számít, amelyek 2-300 ezer forint értékű orvosi kezelést vonnak maguk után. Amennyiben pedig a törés miatt műtétre szorul a sérült, már 1-1,5 millióra rúgnak a költségek - mutatott rá Vértesi Judit, az EUB igazgatója. A téli időszakban sokkal több a baleseti jellegű kár, és a káronként kifizetett átlagos orvosi költség is magasabb, mint a nyári szezonban - tette hozzá.

A biztosítóknál ettől függetlenül a síelést a snowboarddal együtt tartalmazza a normál biztosítás, a síversenyt, illetve az edzést azonban a többség kizáró tényezőként kezeli. Bár sílécre biztosítást általában nem vállalnak a piaci szereplők, a QBE Atlasz a síléc és a síruha után is térít, ha az baleset során sérült meg. Az EUB a Nívó, Top, Top Extra termékeihez a Sport Extra kiegészítést is felajánlja, amelynek keretében a poggyászbiztosítási összeghatár 50 százalékáig a sportfelszerelésekre vonatkozóan is kockázatot visel azok eltulajdonítása vagy személyi sérüléshez kapcsolódó sérülése esetén.

Az ingyenes külföldi ellátásban nem érdemes bíznia a kiutazónak - ez jelenleg Ausztriában, Németországban és a volt szocialista országokban elérhető -, hiszen meglehetősen macerás a procedúra, ráadásul anyagilag sem jár jobban feltétlenül. (Kiutazás előtt a társadalombiztosítótól egy E111-es nyomtatványt kell kérnie az illetőnek, majd a külföldi tb-hez is el kell mennie. Baj esetén csak az adott országnak megfelelő ellátást kapja, ami adott esetben a gyógyszerre és a kórházi napi térítési díjra nem terjed ki, mint ahogy a hazaszállításra sem.) A biztosítók szolgáltatása ezzel szemben a gyógykezelések költségei mellett a külföldről való hazaszállításra, utazásmegszakításra, beteglátogatásra, külföldi tartózkodás meghosszabbítására, családta-

gok kiutaztatására, esetleg holttest hazavitelére is kiterjed. Az emelt szintű konstrukciók része a jogvédelem, illetve a felelősségbiztosítás is.

Ma már a pénzintézetek a bankkártyák nagy részéhez külön díj nélkül is adnak bizonyos biztosítást, illetve lehetővé teszik, hogy ilyet vásárolhasson az ügyfél. A kiutazás előtt azonban nem árt érdeklődni, hogy melyik kártyához jár automatikusan utasbiztosítás, s az milyen szolgáltatásokra jogosít.

Egy négytagú családnak érdemes családi kedvezmény felől is tudakozódnia, ami általában 10-15 százalék, míg a gyermekkedvezmény 3-14 éves kor között 50 százalék (a QBE Atlasznál 16 éves korig szól ez az engedmény). Az EUB pedig egy speciális "Síbérletet" is kínál, amely síszezonon belül korlátlan számú, legfeljebb 15 napos utazásra nyújt biztosítást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.