A gazdasági rendszerváltás nyertese

2002-ben több díjat, elismerést kapott, mert magánvagyonából évi 300-400 millió forintot fordít támogatásokra. A 80-as években, állami alkalmazottként, milyennek képzelte el a jövőjét?

Fiatal korom óta arra vágytam, hogy egyszer olyan szervezetet irányíthassak, ahol 25-30 emberrel dolgozom, és velük közvetlen napi kapcsolatban állok. Ha nőni, terebélyesedni kezd a szervezet, azt nem tudja befogadni a lelkem. Talán furcsa ezt hallani, hiszen itt, az iskolában kétszázan dolgoznak és ezerkétszázan tanulnak, de én csupán az iskola stratégiai vezetésével foglalkozom, a folyamatos napi ügyeket a helyettesem, Láng László tartja kézben.

Mégis naponta bejár az iskolába. Mit csinál? Bezárkózik az angol klubok hangulatát idéző irodájába?

Körülbelül, de azért van dolgom. Az iskola felújítása és a kollégium bővítése előtt állunk, és van egy másik projektünk: Újpesten hozunk létre egy közép-európai kulturális, oktatási, sport- és egészségközpontot. Ezekkel foglalkozom, és a befektetéseimmel, amelyek lehetővé teszik, hogy az iskola működjön, ugyanis a törvény által előírt fejkvótát nem kapjuk meg. 1997 óta államilag elismert magánfőiskola vagyunk, de soha egyetlen fillért nem kaptunk azóta az állami költségvetésből. Úgy gondolom, ez tarthatatlan állapot.

Miért nem harcol azért, ami a törvény által megilletné?

Lehet, hogy nagyon szemérmes vagyok. Ugyanakkor bosszant, hogy sokan nem fogják fel: a Nemzetközi Üzleti Főiskola nem az én tulajdonom, autonóm intézmény, szerves része a magyar felsőoktatásnak, a nemzeti kincs része. Tizenöt éve létezik, és az országban az egyetlen, amely angolszász akkreditációval működik. Ez önmagában elismerésre méltó lehetne, de túl ezen, ha valami a törvény szerint járna az iskolának, azért miért kellene nekem harcolnom? Minden évben ígéretet kapok, hogy ha kérem, 50 főre megkapom, mert ennyi jut csak. Ez szégyenletes hozzáállás, hiszen a magánfőiskolák közül egyedül mi alkalmazunk főállásban tanárokat, és az iskola költségvetése évi egymilliárd forint. Ha az 50 diákra megkapom a fejkvótát, az 14 millió forint, de akkor ezektől a diákoktól nem kérhetek tandíjat, ami évi 800 ezer forint, tehát azonnal elesek 40 millió forinttól. Átállhatunk mi az államilag finanszírozott oktatásra 400 diák esetében is úgy, hogy nem nyújtjuk nekik azt a magas színvonalú, korszerű általános és nyelvi képzést, multikulturális világképet, amelynek most valamennyi hallgatónk részese. Vagy lehetnék ügyeskedőbb, és hirdethetném, hogy a félévre csak 200 ezer forint a tandíj, de mellette felszámolnék mindenért, a vizsgákért, a regisztrációért külön díjat - mint ahogyan ezt másutt teszik -, de ezt tisztességtelennek tartanám.

De miért mondja azt, hogy a főiskola nem a tulajdona? Ha nem az öné, akkor kié?

Van egy kft.-m, amit az iskola fenntartására hoztam létre. Ennek az a szerepe, feladata, mint az állami költségben az Oktatási Minisztériumnak. Mi tandíjat kérünk a diákoktól, de ez nem fedezi az iskola működését, tehát azt ki kell egészíteni. Az én tulajdonom a kft. Kérdem tehát: attól enyém ez a főiskola, mert nyomom bele a pénzt? Ez az intézmény nem csupán a magyar, hanem az angol felsőoktatási rendszerbe is beágyazódott, és idehaza alternatívát, választási lehetőséget kínál. Azt mondják erre, hogy jó, de magas a tandíj. Igaz, de ezért az összegért - évi nyolcszázezer forintért - nem egy, hanem két diplomát adunk. Oxfordban ugyanezt az angol diplomát háromszoros áron lehet megszerezni. Ha úgy vesszük, a fejkvóta hiányában a magyar diplomát ingyen kapják meg a diákjaink. Úgy, hogy annak a költségeit én állom, és ezért évente 300 millió forint támogatást adok az iskolának. A 400 hallgatóra járó fejkvóta, diákokként 280 ezer forint, pontosan ezt az összeget fedezné.

Mondhatjuk azt, hogy az iskola alapítása óta közel ötezer diáknak volt a mecénása, patrónusa?

Soha nem gondolkoztam ezen. Most, hogy a hallgatók 10-15 százaléka már külföldi állampolgár, és az érdeklődés egyre nagyobb, az iskola válaszút előtt áll. Döntenünk kell: fogadjunk be még többi külföldi diákot, vagy azt akarjuk, hogy minél több magyar fiatal tanuljon itt? Óriási az igény olyan fiatal, diplomás közgazdászok, üzletemberek, marketingszakemberek iránt, akik angolnyelv-tudásukkal, nemzetközi piaci és kulturális ismereteikkel megállják a helyüket a nemzetközi környezetben is. Miért nem ismerik fel ennek a jelentőségét mások is?

Jelentős vagyonnal rendelkezik. Az első 2 millió forintját prémiumként még akkor kapta, amikor a nyolcvanas évek második felében 14 ezer forintos fizetésért egy állami vállalatnál dolgozott. A pénzből lakást vett, tehát nem ezzel alapozta meg a jelenlegi tőkéjét. De akkor mivel? A Dunaholdingnál végzett befektetési és privatizációs tanácsadás hozott ilyen sok pénzt a konyhára?

Igen, én a gazdasági rendszerváltás egyik nyertese vagyok. De nem abban az értelemben, ahogyan azt sokan gondolják. Elég fiatal voltam ahhoz, hogy belevágjak egy kockázatos vállalkozásba. A 80-as évek végén ismerkedtem meg a Magyarországon beindult értékpapír-üzletággal, majd kitaláltam egy pénzügyi konstrukciót, amit sokan nem értettek, gyanúsnak, kártékonynak találtak. De amikor megértették, privatizációs lízingként törvényben szabályozták. Akkoriban ebben az országban senkinek nem volt annyi pénze, hogy vállalatokat megvásároljon, de az érvényben lévő jogszabályi keretek között lehetőség nyílt olyan pénzügyi konstrukcióra, amellyel hozzájutottam cégek tulajdonrészéhez, úgy, hogy annak a vállalatnak a több év alatt megtermelt nyereségéből fizettem ki a vételárat. Sokan nem szerettek az államigazgatásban, mert szinte valamennyi privatizációs szervezet vezetőjének tanácsokat adtam az állami vagyon piaci módon történő, de készpénzfizetés nélküli értékesítéséhez, amely utóbb az Állami Vagyonügynökségnél is elfogadott technikává vált.

Sok embert tett így gazdaggá?

Egyről biztosan tudok, de bizonyára sokkal többen vannak. A tanácsainkkal több mint száz cég átalakításában működtünk közre.

Jutalékért dolgoztak?

Igen, de nem abból gazdagodtunk meg. Sőt, mi egyetlen vállalatot sem tudtunk megvenni az Állami Vagyonügység értékesítéséből. Ha vállalatot vásároltunk vagy alapítottunk, azt már a privátszférában tettük.

Miáltal nőtt hét év alatt a cég vagyona egymilliárdról 16 milliárdra?

A Dunaholding Rt. 1990-ben a harmadikként bevezetett cég volt a magyarországi értékpapírtőzsdén. Ekkor 800 millió forint volt a tőkéje, 1999-ben pedig, amikor kiszálltam a cégből, a mérlegfőkönyv összege 50 milliárd, a saját vagyona 16 milliárd forint volt, ami a tulajdonosok számára jelentős vagyonnövekedést eredményezett.

Hogyan élte meg azt, hogy gazdag lett?

Amikor az első két gyermekem született, 2500 forint volt a fizetésem, másfél szobás lakásban laktunk az anyósommal együtt, de ott és akkor is jól éreztem magam. Nem hiszek abban, hogy az ember boldogságát a pénz, a vagyon biztosíthatja. Nem árt, ha van, de nem ez a meghatározó. Kivéve abban az értelemben, hogy a függetlenségem záloga. A gazdagság mértéke függ attól, hogy mennyi a tartalékom, milyen fogyasztási igényeim vannak. Erre pedig azt mondhatom, hogy abszolút átlagos.

Léteznek olyan befektetései, amelyek termelik a pénzt, vagy egyszer csak elfogy a vagyona?

Az utóbbi várható.

Kiszámolta, hogy mikorra?

Az új felsőoktatási törvény, amelynek elfogadása még várat magára, nem az iskoláknak, hanem a diákoknak ítéli majd oda a fejkvótát. Ha ez a normális finanszírozási rendszer gyakorlattá válik Magyarországon, a főiskola anyagilag tőlem függetlenné válhat. Reménykedem, hogy a vagyonom kitart addig.

Gondolom, a gyermekei jövőjét azért megalapozza.

Igen, a nagyobbaknak van lakásuk, diplomájuk, a többi rajtuk múlik.

Miért éri meg, hogy ilyen sok pénzt költsön támogatásokra? Leírhatja az adójából?

Nem éri meg, és nem írhatom le. Azért adom, mert jólesik nekem.

A főiskoláról a 90-es évek elején az vélemény alakult ki, hogy elitiskola, a gazdag szülők gyermekeinek iskolája, és ezáltal a nemkívánatos kontraszelekció melegágya. Változott-e a megítélés és a diákok szociális háttere?

Ez igen fontos kérdés, mert a gazdasági-társadalmi változások következtében a felsőoktatásban a hallgatók több mint ötven százaléka tandíjat fizet. A régi beidegződések, miszerint Magyarországon a főiskolai, egyetemi tanulmányok ingyenesek, még tovább élnek, miközben a kormányok is keresik a megoldást a piaci módszerek bevezetésére. A közoktatás mindenkinek alanyi jogon jár, de a felsőoktatás esetében ez közgazdaságilag irracionális. Visszatérve a kérdésére: ha azt jelenti az elit iskola, hogy ott minőségi képzés van, akkor vállalom ezt a pejoratív minősítést. A hallgatóink hetvenöt százaléka a végzés után azonnal elhelyezkedik, jól érzi magát a munkahelyén, és egy-két évvel később átlag 400 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik. Magyarán: az áldozat, amit a szülők hoznak értük, bőségesen megtérül.

Mitől olyan drága a főiskola működtetése?

A százfős tanári kar főállású foglalkoztatása nagyon sokba kerül. Ha mi is csak óraadó tanárokat alkalmaznánk, 150 millió forintot takaríthatnánk meg, de nem tesszük, mert ezek a magasan képzett tanárok biztosítják azt a magas színvonalú oktatást, amelyre büszkék vagyunk. De ennek ára van, és idővel nekem is végig kell gondolnom, meddig tudom ezt a magam eszközeivel fenntartani.