Csalatkozás

Elégedetten hümmöghetnek a piacnyitás ellenzői, mert az idén életbe lépett legújabb uniós energiapolitikai irányelvek némi visszalépést jelentenek a korábbi állapothoz képest. Az 1996-os direktívák még abszolút versenyközpontúak voltak, sugárzik belőlük a piac majd mindet megold elgondolás.

Amíg voltak számottevő tartalékai Európának, nem is volt gond. A liberalizáció kezdetén 40-50 ezer megawattos erőművi kapacitásfeleslegről beszéltek szakmai körökben, s egyes szakértők szerint a piacnyitást egyenesen ennek a feleslegnek a megszüntetése indokolta. Ha más nem, ez legalább bejött, a liberalizált környezetben ugyanis nemigen épültek újabb erőművi kapacitások, sőt hálózatiak sem, mindenki igyekezett a meglévő eszközeiből a legtöbbet kihozni.

Időközben viszont nőttek az igények, a klimatizálással összefüggésben a nyári csúcsok megközelíteték, majd helyenként felülmúlták a télieket, és beindult a nemzetközi piac is. Az európai hálózatokon jelentős mennyiségű áramot szállítottak, vagy szállítottak volna a kereskedők, mígnem kiderült, hogy a rendszer erre alkalmatlan.

A magyar árampiac megnyitását is alapvetően az importra alapozták. Ez már az első pillanatban nyilvánvaló kellett, hogy legyen, hiszen a meglévő erőművi kapacitások meghatározó részét az MVM Rt. hosszú távú szerződésekkel lekötötte. Túl a tavaly nyári európai áramhiányon, túl a paksi atomerőmű 2-es blokkjának súlyos üzemzavarán, a villamosműveknél úgy tartják, a kereskedelmi portfólió egyben tartása az ellátásbiztonság alapvető garanciája volt.

Szóval import alapú verseny kezdődött 2003-ban Magyarországon is, a feljogosított fogyasztók jellemzően a külföldi áramra aspiráltak, csakhogy a hálózati kapacitások korlátosak, legfőképp északi irányból, ahonnan pedig olcsó áram jöhetne nagy mennyiségben az országba. Ráadásul a második határkeresztező kapacitásaukción elszabadultak az árak, s egyes feljogosított fogyasztók még így sem tudtak importkapacitáshoz jutni, amiért is többen fontolóra vették, hogy visszatérnek a biztonságosabb közüzemi piacra. Az aukción kiderült, a szabályozás lehetőséget ad a spekulációra, s következmények nélkül lehet licitálni pusztán az árfelhajtás végett.

A nagyfogyasztók csalódottak, így van ez Magyarországon és az uniós országok többségében is. Az idő előrehaladtával a piaci viszonyok egyre kockázatosabbá váltak. Az új direktíva, érthető módon, igyekszik hosszú távú szempontokat bevinni a rendszerbe, lehetőséget ad a tervezésre, és ösztönzést a kapacitásbővítésre. A magyar hálózati fejlesztések is beindultak. Igaz később, mint kellett volna, de a hatósági árszabályozás okozta jelentős veszteségek miatt az MVM pénzügyi helyzete korábban nem tette lehetővé az intenzív beruházási tevékenységet.

Hátra van még a közüzemi piac és a független rendszerirányító intézményének megszüntetése, és két lépésben a piac teljes megnyitása. Aligha lesz meglepő, ha az új feljogosított fogyasztók csak óvatos lépéseket tesznek. A már piacon lévők szerint ugyanis nem tudtak olyan mértékű árcsökkenést elérni, mint azt a nyugat-európai példák alapján szerették volna. Igaz, a Lajtán túl is inkább csak a liberalizáció hőskorában volt tapasztalható komoly árcsökkenés.

Egy szó mint száz némiképp csalatkozniuk kellett azoknak, akik csodát vártak a piacnyitástól, viszont elismerés azért, hogy nem adták fel. A legnagyobb fogyasztók kitartanak a szabadpiac mellett, és bíznak benne, hogy az uniós csatlakozás miatt szükséges módosítások révén a magyar és az uniós piac is kiszámíthatóbb, működőképesebb lesz.