Ennyi volt, nincs tovább: végleg elvették Magyarországtól az uniós pénzt, pontosan megmondták, mennyit buktunk – „Már tárgytalan a határidő”
A Magyarországnak járó uniós forrásokból kétmilliárd euró már végleg elveszett a HVG-nek nyilatkozó Darvas Zsolt szerint.

A közgazdász – a brüsszeli Bruegel Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem vezető kutatója – elmondta, hogy az uniós források felfüggesztését követő két évben megoldást kell találni a hiányosságokra, ez viszont több milliárd euró esetében nem történt meg.
Hozzátette:
a hétéves keret még felfüggesztés alatt álló milliárdjainak felszabadítására van idő, hiszen annak egy részét 2027 után is fel lehet használni.
„Ehhez teljesíteni kell az EB által megszabott konkrét feltételeket, amire jó esélyt látok” – mondta a HVG-nek adott interjúban.
Korábban megírtuk, hogy az Európai Bizottság nem hosszabbítaná meg a helyreállítási alapot, és új közös uniós hitelfelvételt sem tervez. Ez Magyarország számára különösen nagy tétet ad a tárgyalásoknak, mivel a rendelkezésre álló több milliárd eurós forrásból eddig csak korlátozott összeghez jutott hozzá.
A magyar költségvetés egyelőre mindössze mintegy 780 millió eurónyi előleghez jutott hozzá a RePowerEU fejezetből, miközben összesen 10,4 milliárd eurónyi forrást igényelt a helyreállítási és ellenálló képességi eszközből (RRF). A forrásokhoz való tényleges hozzáférés így továbbra is jelentős részben bizonytalan, különösen a szigorú határidők miatt,
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán. Az európai intézmények néhány változtatási kérése már teljesült, néhány nyitott kérdés maradt, mint például
- az antikorrupció,
- az igazságszolgáltatás függetlensége,
- a sajtószabadság,
- a sajtó tiltott állami támogatásának a megszüntetése,
- az egyetemek szabadságának visszaadása
– sorolta a pártelnök.
Az Európai Bizottság a következő hétéves uniós költségvetésben a korábbiaknál lényegesen több forrást kíván biztosítani az európai vállalatok versenyképességének támogatására. A szükséges forrástöbbletet pedig részben új vállalati adó bevezetésével és adóemeléssel teremtené meg.


