Oroszország húzódozik

Abban jó ideje egyetértés van az energiapolitikai szakértők között, hogy a környezet-, ezen belül a klímavédelmi szempontok érvényesítése mindenképp költségnövekedést eredményez majd ágazati szinten. A kérdés csak az, hogy a fogyasztókkal mennyire tudják a szolgáltatók és a kereskedők elfogadtatni, hogy a tisztább energia - legyen az motorhajtó anyag, vagy áram - drágább.

Az európai emissziókereskedelmi rendszer előkészítésével párhuzamosan megkezdődtek a latolgatások, vajon a kiotói egyezményben tett vállalások teljesítése mennyiben növeli meg az áramtermelők s így közvetetten a nagyfogyasztók költségeit. Könnyű belátni, hogy a drágulás végigvonul majd a teljes értékláncon, vagyis a nagyfogyasztók termékeinek árába is be fog épülni, tehát általában költségnövekedést eredményez a teljes gazdaságban.

Elsőre igen nagy szórást mutattak a szakértői becslések, 20 és 50 százalék közöttire taksálták a villamos energia nagykereskedelmi árának emelkedését. A legújabb jelentések szerint - derül ki a PointCarbon összefoglalójából - az európai erőműtársaságok kétharmada 20 százalékos áremelkedést valószínűsít. Igaz, a nagyfogyasztók kontinensszerte aggódnak, hogy a termelők az emissziókereskedelmi rendszer okozta költségnövekedésre hivatkozva extraprofithoz juthatnak, s több országban kormányzati segítséget kértek az energiaintenzív ágazatok, hogy akár külön adókkal akadályozza meg ezt a kormány.

Az elmúlt fél évben igyekeztünk feltérképezni, hogy milyen előnyökkel járhat Oroszország számára a kiotói egyezmény ratifikálása, azonban csak negatívumokat találtunk - jelezte Andrej Illarionov gazdasági tanácsadó. A klímavédelmi megállapodás hatását ahhoz hasonlította, mint ha egy ember a jövőben csak feleannyi lélegzetet vehetne. Hasonlóan komoly aggályai vannak az amerikai kormányzatnak is, amely ugyan ösztönzi az energiafogyasztók hatékonyságnövelő lépéseit, de minden eszközzel igyekszik támogatni a növekvő energiaigényű gazdasági expanziót, és semmiképpen sem terhelné meg az amerikai ipart a karbonkvóták okozta újabb költségterhekkel.

Az emissziókereskedelmi rendszerhez kapcsolódó nemzeti kiosztási tervek előkészítése során világossá vált, hogy a kiotói vállalások teljesítése komoly feszültségforrás lehet a kormányzat, a környezetvédők és az energiafogyasztók között. A legnagyobb európai kibocsátónak tekinthető Németországban a környezetvédelmi és a gazdasági minisztérium hetekig nem tudott megállapodásra jutni, még a nemzeti kvóta nagyságát illetően sem. Végül is a német nemzeti kiosztási terv ismert változatában évi 503 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással számolnak, amit egyes elemzők szerint az ipar komoly győzelemként könyvelhet el.

Miközben folyik az osztozkodás és az esélylatolgatás, az Európai Parlament asztalára került az úgynevezett linking direktíva, amely azt szabályozza majd, hogy az együttes megvalósítás (JI), vagy a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) alapján megvalósult beruházások révén megtakarított kibocsátási kvóták milyen arányban és milyen formában kerülhetnek be az európai emissziós piacra. Az irányelv egyértelmű célja, hogy likviddé tegye az emissziós piacot. A hírre, hogy az EP környezetvédelmi bizottsága elfogadta a tervezetet, a karbonkvóták piaci árai azonnal zuhanni kezdtek. A piaci kínálat élénkülése és az árak mérséklődése nyilvánvalóan megelégedéssel tölti el az európai ipar azon képviselőit, akik az elosztás során nem jutnak a működésükhöz elegendő kibocsátási joghoz, s ezért vásárolniuk kell a piacon. Viszont ez némi aggodalomra adhat okot a potenciális eladók körében, az ő kvótáikat ugyanis leértékeli a kínálat mesterséges bővítése.