BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zenei csemege ínyenceknek

Még csak a napokban ért véget a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely ismét kiemelkedő, olykor valóban szenzációs kulturális események sorát kínálta, s máris jön a világ egyik leghíresebb szimfonikus zenekara, a Philharmonia Orchestra London, amely a Budapest Kongresszusi Központban ad április 13-án hangversenyt.

Április 13-án Európa Koncertek címmel indul hangversenysorozat, amelynek nyitóestjén a világ egyik legkeresettebb szimfonikus zenekara, a Philharmonia Orchestra London lép fel Christoph von Dohnányi vezényletével. Könnyű a londoniaknak, mondhatjuk. Ott ugyanis öt neves, nagy zenekar is működik, a Budapestre érkező mellett a London Symphony Orchestra, a London Philharmonic Orchestra, a Royal Philharmonic Orchestra és a BBC Symphony Orchestra.

Azért mielőtt túlzottan irigyelni kezdenénk a brit fővárosban élőket, tegyük hozzá: néhány héttel ezelőtt a Budapesti Fesztiválzenekar a londoni Barbican központban aratott két hangversenyével rendkívüli sikert. A Fischer Iván által vezetett együttes A világ nagy zenekarai sorozat keretein belül lépett fel az angol fővárosban, s a The Guardian, illetve a Financial Times is a Budapesti Fesztiválzenekarnak adta a legjobb "osztályzatot" a sorozatban eddig fellépett együtesek közül. Jobbat, mint a Royal Festival Hallban Kurt Masur vezényletével muzsikáló London Philharmonic Orchestrának?

Most mindenesetre Budapesten ad koncertet a világ egyik legkitűnőbb zenekara, amellyel eddig több mint ezer felvétel készült. Az együttest hét esztendeje vezeti a világhírű német karmester, Christoph von Dohnányi fő-zeneigazgató (de a zenekar olyan jelentős karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Otto Klemperer, Lorin Maazel, Riccardo Muti). Christoph von Dohnányi - Dohnányi Ernő unokája - rangos zenekarokat dirigált már a hetvenes évektől, 2002-ig a Cleveland Orchestra zeneigazgatója volt. A legutóbbi évadban vezényelte például a Philadelphiai, a Bostoni vagy a New York-i Filharmonikus Zenekart, s jelenleg is a világ vezető együtteseihez van állandó meghívása, például a Berlini és Bécsi Filharmonikusokhoz, a Concertgebouw zenekarához, a La Scala, a Metropolitan, a Wiener Staatsoper, a Covent Garden operaházához.

A Philharmonia Orchestra London híres arról, hogy szeret különleges kortárs műveket a műsorára tűzni, ezek közül például Ligeti György Clocks and Clouds című műve 1997-ben a legjobb koncertsorozatért járó díjban részesült. A budapesti koncert Arvo Pärt vonósokra és ütőkre írt művével kezdődik, majd Prokofjev I. szimfóniája és Mahler I. szimfóniája következik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.