Hírközlési választott bíróság
Az elektronikus hírközlésről szóló törvény előírásainak megfelelően megalakult a hírközlési állandó választott bíróság (háv). A jelenleg 52 tagot számláló szervezetet a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) alapította, és a választott bíróság idei működési költségeit - mintegy 58 millió forint - is az NHHT fedezi. A háv kizárólag hazai és külföldi hírközlési szolgáltatók (telefontársaságok, internetszolgáltatók, kábeltévé-társaságok) egymás közötti jogvitáinak elbírálásával foglalkozik majd. A hírközlési választott bíróság nagy előnye az állami bíróságokkal szemben a gyorsaság - hangsúlyozta Komáromi Gábor, a testület elnöke. A háv által hozott ítéleteket ugyanis nem lehet megfellebbezni, és felülvizsgálati eljárást sem lehet majd indítani, ezáltal pedig jelentős mértékben lerövidülhet a szolgáltatók közötti jogviták időtartama. A választott bíróság döntéseinek hatálya ugyanakkor megegyezik a jogerős állami bíróságokéval.
A háv 52 tagját a hírközlési szakma és a jogásztársadalom képviselői közül választották ki, a tervek szerint a jövőben 50-100 között változik majd a bírák száma. A szervezet további bővítése őszre várható - tette hozzá Komáromi Gábor. A szervezethez forduló hírközlési szolgáltatók a bírák listájáról választhatnak, és a fel- és alperes által kiválasztott bírák közösen jelölik majd ki a bíróság elnökét, és ez a három személy dönt a jogvitában. (VG)


