BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lanyhul az üzletközpontláz

Nem lanyhul a bevásárlóközpont-építési láz Magyarországon, noha évek óta hallani, hogy a fizetőképes kereslet nem korlátlan. Most egy ingatlanfejlesztő cég kezd az Auchan hipermarketek mellett stripmallok építésébe.



Egyelőre két, később ötnél több üzletközpontot épít az Auchan hipermarketek mellett a budapesti és a regionális ingatlanpiac egyik jelentős ingatlanberuházója, az Ablon Kft. A jövő márciusra elkészülő Ablon stripmall üzletházak építése a nyár folyamán kezdődik a dunakeszi és a soroksári Auchan áruházak mellett. Az együttesen mintegy 44 millió eurós beruházást az Ablon Kft. tulajdonosának, az osztrák Volksbanknak ingatlanfejlesztési cége, az Immoconsult GmbH finanszírozza.

Jean Paul Filliat, a jelenleg nyolc áruházzal rendelkező, de e tervek szerint öt éven belül még 15 hipermarketet építő Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy rendszerint nagy földterületet vásárolnak áruházaik számára, mégpedig azért, hogy elegendő terület álljon rendelkezésre a kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó üzletházak felépítésére. A 40-50 hektáros területeken óriási bevásárlóközpontokat kívánnak létrehozni - egyelőre a főváros környékén. Az Auchan

ingatlanfejlesztő cége, az Immochan Hungary Kft. vezetője, Michel Chaize hozzáfűzte, hogy kétéves tárgyalások után állapodtak meg az Ablonnal, amelynek üzletházötlete azért lehet vonzó a kereskedelmi vállalatok számára, mert nemigen van 2-3 ezer négyzetméteres üzletek számára hely a magyar üzletközpontokban. Ez a lehetőség ugyanakkor segítheti újabb külföldi cégek magyarországi megtelepülését.

Az újonnan épült üzletházak számára kulcskérdés a látogatottság. A hipermarketek mellett ezzel nincs gond, ezért havi egymillió látogatóra számítunk - fejtette ki Jock MacKenzie, az Ablon Kft. üzletág-fejlesztési igazgatója. A cég azt ígéri, hogy a stripmallokban a bérleti díjak 15-20 százalékkal alacsonyabbak lesznek, mint a belterületi bevásárlóközpontokban.

Az elmúlt években kismértékben változtak a bérleti díjak - tájékoztatta lapunkat a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége. (MBSZ). A fővárosban a nagy bérlők (200 m2 felett) négyzetméterenként 9-20 euró, a 200 m2 alatti üzletek bérlői átlagosan 20-70 euró havi bérleti díjat fizetnek. Ehhez jön a havi négyzetméterenkénti 4-8 euró közös és további 2 eurónyi reklámköltség.

Az első hazai bevásárlóközpont 1996-os megnyitása óta 47 üzletközpont és 63 hipermarket nyílt, összesen 2,5 millió négyzetméteren. A bevásárlóközpon-tok beruházási összértéke több mint 310 milliárd forint, a hipermarketeké is meghaladja a 300 milliárdot. Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára rámutatott, hogy noha a számok a piac telítődésére utalnak, a fejlődés mégsem állt meg. Előrejelzések szerint a következő három évben további 8-10 bevásárlóközpont épül fel, jellemzően Budapesten és környékén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.