BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekszik a konténerforgalom

A várakozásokat meghaladó ütemben növekszik a csepeli szabadkikötő konténerforgalma. Az intermodális árugyűjtő és -elosztó központ ma már a magyar külkereskedelmi forgalom tíz százalékának kezelésére képes.



A várakozásokat meghaladó módon növekszik a forgalom a piacvezető magyar konténerterminálon, a csepeli szabadkikötőben. A tavalyelőtti 71 ezerről az elmúlt évben 100 ezer felettire nőtt a kezelt konténerszám, az idén azonban a múlt évi rekord is megdönthető lesz az első négyhavi forgalom alapján - mondta a Világgazdaságnak Somlóvári László, a Mahart-Szabadkikötő Rt. vezérigazgatója. Január közepe óta ideális a Duna vízállása, így a hajóforgalom is egyenletesen bővül.

Kérdés, hogy a forgalombővülés a későbbiekben kiterjed-e a kamion-utánfutók vízi szállítására is. Az érdeklődés egyelőre nem erős, mert a különleges hajó és a kikötői infrastruktúra kialakítása drága, így csak hosszú távon éri meg a kamionok vízi szállítása. Pedig az elmúlt évtizedben a németországi Passau és az újpesti Foka-öböl között már működött ilyen, úgynevezett ro-ro szolgáltatás, azonban a Hungarocamion és a Bayerische Lloyd által 1992-ben alapított HungaroLloyd vegyesvállalat a veszteség miatt az ezredfordulót sem érte meg. Ma csupán a bolgár-német vegyesvállalat, a Somat dolgozik négy hajóval a Dunán, ám kizárólag a Willi-Betz fuvarcég vontató nélküli pótkocsijait szállítja a bulgáriai Vidim és Passau között. Egy út fölfelé négy, lefelé három napig tart.

A szabadkikötőnek is van egy ro-ro kikötője, amely személy- és lakóautók fogadására alkalmas. Ide a hamburgi óriásvállalat, a Harms hajói hozzák az importált személyautókat, s viszik Nyugat-Európába a magyar Suzukikat és az itt készülő lakókocsikat. A cég magyarországi partnere a Lagermax, amely 35 évre bérli a ro-ro terminált 1998 óta.

A Mahart-Szabadkikötő Rt. leányvállalatai közül a Ferroport Kft. az elmúlt 3-4 évben egyenletesen hozta a 1,5 milliárd forint körüli árbevételt, a Mahart Konténerterminál Kft. pedig a négy évvel ezelőtti 280 millióról tavaly 940 millióra növelte forgalmát. A Mahart Gabonatárház Kft. több mint 340 milliót könyvelhetett el és a Mahart Agroterminál Kft. forgalma is elérte a 260 millió forintot.

A szabadkikötő a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb nemzeti beruházása volt. 1928-as megnyitásakor - figyelembe véve a védett vízfelület nagyságát, a 32 ezer tonna befogadóképességű gabonatárházat, a fedett raktárak méretét, a közlekedési csatlakozásokat és egyéb feltételeket - Európa egyik legkorszerűbb és legnagyobb intermodális árugyűjtő és -elosztó központjaként kezdte meg működését. Helyszíne ma is kedvező, azaz két vasúti, két közúti és egy vízi folyosó metszéspontjában található. Mintegy fél évszázadon át a magyar Duna-tengeri hajózás bázisa volt, és fennállásának 75 éve alatt folyamatosan végzi a Duna menti, 1992-től pedig a Rajna menti országokkal fenntartott export-import forgalom lebonyolítását is.

A szabadkikötő a jelenlegi külkereskedelmi forgalom mintegy 10 százalékának a kezelésére alkalmas. Fokozatosan alakul át olyan áruforgalmi gyűjtő és elosztó központtá, amely a hagyományos kikötői feladatok mellett növekvő mértékben integrálja a nagy anyag- és szállítási igényű, célszerűen több fuvareszköz igénybevételére épülő feldolgozóipari tevékenységeket. Területén ma mintegy 60 különféle vállalkozás, minőségbiztosító és hatósági szervezet működik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.