BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyelvtanulási napló

Várhatóan már ősszel elindul az európai nyelvi portfólió felnőttváltozatának magyarországi nyelviskolákba való bevezetése. Az Európa Tanács 1996-ban készítette el az első közös európai nyelvi referenciakeretet, közismert nevén frameworköt, és az európai nyelvi portfóliót. Míg a framework a nyelvvizsgáztatók és a nyelvtanárok számára jelent információkat, hiszen hat idegennyelv-ismereti szintet ír le, addig a nyelvi portfólió a tanuló számára jelent segítséget. Egyfajta tanulási naplóként működik, amelyben a tanuló saját tanulásáról, fejlődéséről jegyzetelhet. A nyelvi portfólió a tanári, a vizsgáztatói véleményeket is tartalmazhatja, elsősorban azonban a nyelvet tanuló felnőttnek önmagát kell értékelnie. A napló bejegyzései nem csak az iskolai vagy tanfolyami keretek között elsajátított ismeretekre szorítkoznak, mivel regisztrálni kell benne a külföldi utazást, levelezést, amely segítheti a nyelvtanulást.

A napló célja, hogy külföldön és belföldön is elfogadott nyelvi útlevél legyen belőle, és segítse azokat a munkaadókat, illetve oktatási intézményeket, amelyek meg akarnak bizonyosodni a hozzájuk jelentkezők nyelvtudásáról.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete részletes programjavaslatot dolgozott ki, így egy országos projekt keretében a programban részt venni kívánó tagiskolákban kísérletképpen bevezetik az európai nyelvi portfólió felnőttváltozatát. (KI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.