Szervezetfejlesztés miniben
Sok kisvállalkozást félelemmel töltött el az EU-csatlakozás. A "félősök" között többen is vannak, akiket a piaci környezet, a versenyhelyzet már önmagában szorongással tölt el, mások az eddig elért "eredményeket" féltik.
A kis- és középvállalkozások jellemzője, hogy sok esetben a tulajdonos vezeti a céget, övé az irányító szerep, a szervezet és az emberek irányítása egyaránt. Általában 10-15 beosztottig nincs is gond, a tulajdonos enynyi embert még képes instruálni. Amikor a cég növekszik, az alkalmazotti létszám meghaladja a 10-15 főt, a tulajdonos-ügyvezető lába alól kezd kicsúszni a talaj. Mert ennél több embert nem lehet személyesen irányítani. Meg kell hát tanulni másképp vezetni a céget, rendszert kell kialakítani. A nagyvállalati vezetők munkájában is így válik szét a vezetés, rendszerekre és emberekre. Sőt, az embereket is rendszerként kell irányítani, kivéve a közvetlen beosztottakat - akik létszáma sosem haladja meg a "kritikus tömeget", vagyis a 10-15 főt. Őket továbbra is személyesen irányíthatja a tulajdonos, vagyis innentől kezdve az "emberi irányítás" csak a közvetlen beosztottakra érvényes.
A kisvállalati szervezetfejlesztés lényege ebben áll: megfelelő embereket a tulajdonos mellé, akikben töretlen a bizalom, és rajtuk keresztül átlátható a szervezet. A szervezeti hierarchián, a belső információáramláson túl a kommunikációs, a pénzügyi, valamint ügyfélkapcsolati rendszerek kiépítése is nélkülözhetetlen. És ha már rendszereket épít ki egy cégvezető, akkor meg is kell tanulnia irányítani őket. Ha mindez összeállt, irányítási szempontból semmi különbség nincs már közte és nagyvállalatnál dolgozó kollégái között.


