Kis előrelépés a fizetőképességben

Ön sok mindent megélt már a Danubius első embereként, sikeresen irányította cégét a privatizáció idején, a tőzsdére vitel időszakában, majd a turizmus válságos hónapjaiban. Az elmúlt évek mélypontját hogyan sikerült átvészelni?

Valójában nagy meglepetés nem ért az elmúlt években. Az szinte tapintható volt, hogy a fizetőképes kereslet a nyugat-európai, főleg a német gazdasági helyzet miatt csökkent, illetve 2001 szeptembere után az emberek utazási kedve is megcsappant. Így az elmúlt években meglehetősen pangott a fővárosi szállodapiac. Ilyen körülmények között elszörnyülködve tapasztaltam az őrületes szállodaépítési hullámot, miközben a működő házakban folyamatosan csökkenő árakkal kellett dolgozni. Érthetetlen, hogyan gondolkodnak, kalkulálnak a befektetők, hiszen az építőipari árak nyugati-európai szintűek, így egy-egy hotel megépítése igencsak tetemes költség. Ugyanakkor a hotelárak kelet-európai szintűek, így a megtérülés kérdéses. Ez a jelenség egyébként nekem azt juttatja eszembe, amikor mi Marienbadban megvásároltuk a szállodánkat, amit 1994-ben franciák építettek. Akkor 24 millió dollárt fektettek be, s mi ezt öt évvel később 3,6 millió dollárért vettük meg. Ez nagy tanulság, amit azonban sokan nem értenek ma Magyarországon.



Ez a befektetési láz csak magyar jelenség?

Nem, nem csak Magyarországon jellemző, világjelenség, amibe sokan bele is buktak és bele is fognak bukni. Úgy gondolom, a 2001 szeptemberének tragikus eseményei új időszámítás kezdetét jelentették a turizmusban, de nem túlzás azt mondani, hogy a világ gazdaságában is. Ezt tudomásul kellene venni.



A nemzetközi turizmus mai helyzetében mennyire jó üzlet a szállodavásárlás?

Attól függ, ki mit vesz meg, mit épít. Azokat a hoteleket, amelyeket mi megvettünk Csehországban, Szlovákiában és Romániában (Erdélyben), mindenképpen jó üzlet már most is, és főleg az lesz hosszú távon. A privatizáció lehetőségét kihasználva terjeszkedni soha vissza nem térő alkalom, ugyanis ez olcsóbb megoldás, mint az új hotel építése. Ezt igazolja egyébként, hogy a cseh szállodáink már 2003-ban szépen hoztak, s a szlovák hotelek is nyereségesek voltak. Így már tavaly hozzájárultak a Danubius stabilitásához. Némiképp más a helyzet Erdélyben, ahol maga Románia nem kellően vonzó célország. Itt idő kell az eredmények felmutatásához, ezért ezt a lépést hosszú távú befektetésnek tekintem. A jövedelmezőség mellett fontos célunk a terjeszkedéssel az is, hogy a Danubius - hasonlóan más magyar cégekhez - a kelet-közép-európai térség meghatározó vállalata legyen.



Más külföldi tervek?

Konkrétum egyelőre nincs, de folyamatosan figyelünk, vizsgálódunk, számolunk, és ha valami kedvező lehetőséget látunk, azonnal lépünk.



Az uniós csatlakozás változtatott valamit a Danubius életében?

A napi működésben semmit nem lehet ebből érezni, ám az benne van a levegőben, hogy a fiatal, jó szakemberek a korábbinál nagyobb számban mennek el szerencsét próbálni, megméretni magukat külföldre. Bár a magyar ember különböző okok miatt nehezen mozdul, a fiatalok mobilitásával számolni kell. Nehéz viszont megjósolni, hogy hozzánk jönnek-e külföldről. Azt nem szeretném megélni, hogy nálunk is az legyen, mint sok uniós országbeli szállodában, ahol a személyzet túlnyomó része külföldről, főleg a fejletlenebb országokból származik. De reálisan nézve, mint minden, így ez is egyszer elér hozzánk, így előbb-utóbb számolni kell majd vele.



Ön mennyire "mozgékony"? Felmerült, hogy külföldön folytassa, vagy esetleg a gazdaság más ágazatában itthon vállaljon pozíciót?

Külföldben nem gondolkodtam, nem gondolkodom. Az meg, hogy más gazdasági ágban vállaljak pozíciót, számomra elképzelhetetlen. Irigylem azokat az embereket, akik egyik pillanatról a másikra tudnak váltani. Én vallom: nem baj, ha tudom, mit csinál a portás, hogyan működik egy szálloda, ha ismerem a részleteket. Főképp igaz ez egy olyan speciális szolgáltatást nyújtó szállodavállalatnál, mint a Danubius. Már több mint 40 éve dolgozom a szállodaiparban, s 1975-ben kerültem a Danubiushoz, így az elmúlt évtizedek alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Azt hiszem, enélkül nem tudnám ellátni a napi munkámat, hiszen számtalanszor kell olyan ügyekben állást foglalni, ami elképzelhetetlen a napi gyakorlat ismerete nélkül. Arról nem is beszélve, hogy ezt a szakterületet szeretem, ez érdekel.



Kapott valaha máshonnan aján-

latot?

Mindig markáns véleményt képviselek, ezt tudja mindenki, aki ismer. Ez a tulajdonság viszont nem kelendő a piacon.



Az alapos szakmai ismeret elég ahhoz, hogy hosszú éveken keresztül stabilan irányítson egy ekkora céget?

Önmagában nem, hiszen egy ekkora társaság irányítása csapatmunka, így nagyon fontos egy megbízható, stabil vezetői csapat felépítése. Az a jó - ami az én esetemben megvalósult -, hogy vakon lehessen bízni a helyettesekben, és minden poszton a megfelelő "játékosok" álljanak. Emellett kulcskérdés a pénzügyi stabilitás. Erre mindig minden körülmények között figyelni kell, s ha ez megvan, akkor lehet a munka minőségével megfelelően törődni.



Fiatalabb korában volt szakmai mentora?

Nem, ehelyett már egész fiatalon megtanultam, hogy nincs az a feladat, amit ne lehetne saját erőből megoldani. Erre volt nekem jó iskola egy féléves mongóliai kiküldetés, amikor az egyetlen ulánbátori szálloda éttermének irányítását kaptam meg, tévedésből. Ám amikor már ott voltam, nem volt viszszaút. Akkor mindig az volt bennem: úgy kell mindent csinálni, mintha én lennék a vendég. Ha elégedett vagyok mint vendég, jól megy a munka, ha nem, meg kell nézni mi a hiba, s javítani kell. Ráadásul a szállodaiparban nagyon fontos a kapcsolatteremtés, így ezt felismerve tanultam meg hét nyelvet. A vendégek azt mindig elismerték, értékelték, ha saját anyanyelvükön tudtam beszélni velük. Ráadásul ez nagy kitekintést is jelentett a világban, amit aztán szakmai szempontból is kamatoztatni tudtam.



Ez a tapasztalat az elmúlt években miben segíteni?

Valószínűleg ez a "megfelelni a vendégnek" mentalitás segített abban, hogy megnyerjem a részvényesek és a fő részvényes bizalmát. Erre korábban, és most is nagy szükség van.



Visszakanyarodva a mához, de inkább a jövőhöz: milyen ma a szállodaipar, és mire lehet számítani a következő években?

Érdekes jelenség figyelhető meg a hotelszakmában. Míg évekkel ezelőtt - 15-20 éve - a szállodai kínálat szerény volt, az emberek fizetőképesebbek voltak, addig manapság már egy-egy szálloda - akár gyógy-, akár városi, akár üdülőszálló - mindent tud, minden kényelmet biztosít, ám e színvonal-növekedés ütemétől elmaradt a fizetőképesség javulása. Az utóbbi egy-másfél évben mennyiségben nőtt a vendégek száma, ám fizetőképességben kevéssé volt előrelépés. Magyarországon ma már van egy középosztály, amely tud és szeret is költeni. A baj csak az, hogy ez a réteg nagyon szűk. Aztán vannak olyan emberek, nem is kis számban, akik gazdagok, de különböző okok miatt nem költenek. A helyzetünket tovább nehezíti, hogy Magyarországon még nem divat itthon üdülni, pihenni. Az már előfordul szép számmal, sőt, van, akinek természetes, hogy a hosszú hétvégéket, az ünnepeket valamelyik üdülőszállóban töltse el, de ritkán nyaralnak itthon.



Pedig az utóbbi években igencsak megnőtt itthon a vidéki gyógy-, fitnesz-, wellnessfürdők, üdülőszállók kínálata.

Igen, tagadhatatlan, hogy nagyon jó volt a Széchenyi-terv bizonyos szempontból, hiszen enélkül sok fürdőt kellett volna előbb-utóbb bezárni. De az állami segítséggel támogatott, ösztönzött szállodaépítésekkel nem értek egyet. Ráadásul a terv beindulását megelőzően még piackutatás sem volt, így az egyes elképzeléseket gyakorlatilag vaktában építették meg. Mindez nehéz átmeneti helyzetbe hozza a régi szállodákat, hiszen a vendégek inkább az újat, a korszerűbbet választják. Ezzel nincs is baj, teljesen normális viselkedés. Ebből a szempontból problémát látok még abban is, hogy a megnövekedett kínálattal párhuzamosan nem sikerült élénkíteni külföldön az ország iránti keresletet, s talán ez a nagyobb baj.



Az országmarketinggel lehetnek gondok?

Igen, azt hiszem, ebben az esetben is fordítva ülünk a lovon, esetenként országmarketing címén nem elfogadható eszközöket alkalmaznak. Előfordult például, hogy legfontosabb piacainkon megkeresték a Danubius évtizedes partnereit, és az új hotelek érdekében - a mi rovásunkra - rábeszélték őket új katalógus kiadására, amelyben jelentős helyet kaptak az új piaci szereplők. Azzal nincs gondom, hogy az újakat közpénzen segítik, de hogy bennünket közpénzen hoznak hátrányos helyzetbe, azt megengedhetetlennek tartom. Nem ez lenne a feladat.