A sydneyi eredményekhez hasonló sikert jelez előre a magyar olimpikonok athéni szereplésében a PricewaterhouseCoopers (PwC). A PwC a görög olimpián is 17 érmet vár a magyar csapattól. A tanulmány ugyanakkor nem részletezi a medálok közti megoszlást. Ismeretes: Sydneyben nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzérmet szereztek a magyar sportolók. Akkor az összesített éremtáblázaton Magyarország ezzel a 13. helyet foglalta el. A mostani 17 érem a PwC elemzése szerint a 17. helyre lehet elegendő. Ezúttal megelőzhetik a magyarokat a japánok, a lengyelek az ukránok és a házigazda görögök is.
A PwC szerint a "házigazda ország" effektus jelentős tényező. A rendezők ugyanis átlagosan két százalékponttal növelik az érmekből való részesedésüket ahhoz képest, mint amire gazdaságuk mérete alapján számítani lehetne. Sydneyben Ausztrália még ennél is nagyobb arányban volt képes növelni érmei számát, Görögországnak azonban - tekintve alacsonyabb népességét - nagy kihívást jelent egy hasonló bravúr megismétlése.
Az USA, Oroszország, Kína és Németország várhatóan most is vezeti majd az éremtáblát, és valószínűleg mindent megtesznek azért, hogy tartani tudják a 2000-ben elért eredményeket. Igaz, a becslések szerint mindegyik sportnagyhatalom veszít korábbi eredményeiből.
A PwC még 2000-ben készítette el elemzését, melyben azt vizsgálta, hogy milyen öszszefüggés van a sydneyi olimpián elnyert érmek száma és az egyes országok gazdasági, politikai tényezői között. A tanulmányt nemrég aktualizálták, és kibővítették az utóbbi négy olimpia eredményeivel. Megállapították, hogy az egyes országok által elnyert érmek számát illetően a népesség, a jövedelem átlagos szintje, az érmekből való részesedés a korábbi olimpiákon igencsak meghatározóak. A PwC azt állítja: modellje közel 90 százalékos pontossággal mutatja az érmek eloszlását a korábbi olimpiákon, ugyanakkor a módszer hagy némi teret egyéb befolyásoló tényezőknek (pl. kiemelkedő egyéni atlétikai teljesítmény).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.