BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

kispálya

Csökkentené az olimpia költségeit Peking

Több száz millió fontos takarékossági intézkedéseket tervez életbe léptetni a 2008-as pekingi nyári olimpia szervezőbizottsága. A BBC információja szerint a létesítményberuházások terén mintegy 400 millió fontnak megfelelő jüant kívánnak megspórolni. A játékokhoz szükséges építményekre Pekingben 1,7 milliárd fontot költenének. A szervezők hajlanak arra is, hogy egyes sportrendezvények megtartását átengednék Hongkongnak. Így például a lovasversenyeket is itt rendeznék meg. Jelentős módosításon esett már most át például az olimpia központi stadionjának a terve, az eredeti makettből ugyanis kikerült a mozgatható tetőszerkezet. (VG)



A Puma lehet a Ferrari szponzora

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Forma-1-es Ferrari-istálló és a második számú német ruházati vállalat egy esetleges szponzorációs támogatásról. Német lapértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy 2005-től a Puma lesz a Ferrari ruhaszállítója. A sportszergyártó az elmúlt időszakban komoly terjeszkedést hajtott végre az autósport területén: az év elejétől már a Williams hivatalos ruhaszállítója megállapodott a Sauber és a Renault, valamint a Ford World Rallye Championship csapatával is. Az olasz istállót jelenleg a Fila öltözteti. (VG)



Golden League: többen is versenyben a fődíjért

Hatvanezres rekordnézőszámra számítanak a vasárnapi atlétikai Golden League sorozat berlini záróversenyén. A Dpa német hírügynökség jelentése szerint Gerhard Janetzky, az esemény üzleti igazgatója úgy nyilatkozott: Berlin ezzel is jelzi, hogy készen áll a 2009-es világbajnokság megrendezésére. A vb-re még Brüsszel, Split és Valencia pályázik. A legnagyobb érdeklődés Berlinben, a 400 méteren induló bahamai Tonique Williams-Darling és a hármasugró svéd Christian Olsson fellépését kíséri, a két atléta ugyanis még versenyben van az egymillió dolláros fődíjért. (VG)



Megfosztották a tróntól Tiger Woodsot

Több mint öt év után leszorult a férfi golfozók világranglistájának vezető pozíciójáról Tiger Woods. Az amerikai klasszist Vijay Singh fosztott meg trónjától. A Fidzsi-szigeteki golfozó az idén hat tornát nyert, köztük a hétfőn véget ért németországi viadalt. A Netzeitung.de információi szerint a versenyeken összegyűjtött pénzdíja összességében megközelíti a nyolcmillió dollárt. Vijay Singh a németországi győzelem után elmondta: ugyan most ő az első, de nem tudni, mit hoz a jövő, a vezetést jóval könnyebb átvenni, mint azt megtartani. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.