Lakásépítés: mind több kockázat
Egyelőre nem igazolódtak be azok az aggodalmak, melyek szerint május 1-je, az uniós csatlakozás után számos nyugat-európai építőipari társaság megjelenik a magyar piacon, konkurenciát támasztva az itteni cégeknek. Mégis, a szigorú közösségi műszaki és munkavédelmi követelmények miatt az idén több ezer kisebb építőipari cég csődje várható - véli Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ügyvezetője. A beruházások megkezdéséig például, sokszor még a kivitelezési tervek nélkül, részletes munkavédelmi ütemtervet kell készíteni. Aki vét, tízmillió forintig is büntethető a korábbi 50-100 ezer forint után.
Nemrég több nagy német és osztrák építőipari cég jelentkezett az ÉVOSZ-nál, hogy szívesen részt vennének magyarországi projektekben. A szövetséget Finnországból és Angliából is megkeresték, hogy az ottani beruházásokba magyar cégeket vonnának be.
Az ágazat szereplői az idén jelentős forgalomcsökkenésre számítanak. A lapunk által megkérdezett cégek szerint az idén az állami és a magánberuházások is visszaestek.
A tavaly mintegy 1505,4 milliárd forintos termelést produkáló ágazatban 90 ezer vállalkozás működik. A tendereken egyre nagyobb a tülekedés, a cégek áron alul is elvállalnak egy-egy megbízást - véli Balanyi László, a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. gazdasági igazgatója. Az építőanyag-kereskedéssel és generálkivitelezéssel foglalkozó kiskunhalasi cég forgalma az első hat hónapban töredéke volt az elmúlt év azonos időszakáénak, ám egy új megrendelés révén talán eléri a tavalyi, 2,4 milliárd forintos forgalmát. A cég egy német partnerrel építi a győri Audi új üzemcsarnokát. Enélkül idei forgalma 50 százalékkal esett volna. A megrendelők rossz fizetési hajlandósága miatt a lakásépítésből már kiszállt a cég.
Már távoltartja magát a lakáspiactól a székesfehrévári Alba Plan Kft. is - közölte Kámán Béla ügyvezető igazgató. Nem tapasztalják már a 3-4 évvel ezelőtti pezsgést, amikor 3-4 ezer négyzetméteres üzemcsarnokokat épített a cég Székesfehérváron és környékén. Ma már jórészt kisebb kisebb üzemek építésével bízzák meg őket, eltűntek a nagy külföldi megrendelők.
A családi házak építésével foglalkozó, osztrák tulajdonú Bien-Zenker Hausbau Hungária Kft. rendelésállománya az idén felére esett vissza az elmúlt évihez képest - közölte lapunk érdeklődésére Kárpáti József, a cég építési tanácsadója, aki a csökkenést a támogatott lakáshitelek szigorításával magyarázza. Több példa is volt arra, amikor a megrendelő a szerződéskötés előtt visszalépett, ám a cég bízik abban, hogy ősszel megfordul a kedvezőtlen tendencia.


