BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább szponzorál a T-Mobile



Újabb négy évre elkötelezte magát a T-Mobile Magyarország az olimpiai mozgalom mellett - jelentette be Sugár András, a mobilcég vezérigazgatója. Pekingben is lesznek magyar olimpiai bajnokok, sőt olyanok is akadhatnak, akik megvédik címüket, felkészülésüket azonban mindenképpen segíteni kell. Sugár András hangsúlyozta azt is: az élvonal megérdemli a támogatást, ráadásul ez a legjobb országimázs.

Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára is nagy örömét fejezte ki a szándéknyilatkozat aláírása felett. Mint mondta: Magyarország lélekszámához viszonyítva kimagaslóan jól teljesített a nemrég befejeződött játékokon. Az élsporthoz, a minőségi sporthoz szükség van komoly támogatókra, a T-Mobile ezt felmérte. A cég egyébként 1994 óta a MOB főtámogatója.

A támogatás konkrét összegéről az érintettek nem nyilatkoztak, azt azonban tudni lehet, hogy a MOB legmagasabb, gyémántfokozatú szponzorai az előző négyéves olimpiai ciklusban több mint 50 millió forinttal támogatták az ötkarikás sportot évente.

Aján Tamás szerint a mostani szerződéssel lehetőség nyílik arra, hogy nyugodt körülmények között kezdődjön meg a felkészülés a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra. Reméli, hogy a T-Mobile példáját követve több cég is beszáll majd a támogatók sorába. Mint mondta: erre már csak azért is szükség van, mert a következő nyári olimpia jóval erősebb lesz a mostaninál.

Elsőként egyébként az Adidas Budapest Kft. írta alá szponzori szerződésének meghosszabbítását. A kontraktust még az athéni játékok helyszínén nyélbe ütötték a felek. A sportszergyártó cég ugyancsak a legmagasabb fokozatú támogatója a MOB-nak. A harmadik csúcsszponzor, a Szerencsejáték Rt. egyelőre nem döntött arról, hogy hosszabbít-e. A három főtámogató 2001-2004 között több mint 600 millió forinttal segítette az olimpikonok felkészülését. A Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül az említett időszakban összesen 68 társaság járult hozzá az ötkarikás szereplés előkészítéséhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.