A német Alexander Von Essen közreműködésével nyit fővárosi borbárt márciusban Gál Tibor. A talán legismertebb egri bortermelő - száz hektáron gazdálkodik, éves forgalma volumenben meghaladja a 300 ezer palackot - üzlete várhatóan a Vörösmarty téri Gerbeaud kávéház egyik helyiségében lesz.
A beruházás jelentőségét húzza alá, hogy egy újabb meghatározó nemzetközi vállalkozás hazai megtelepedésével jár együtt. A szaküzlettel kiegészülő borbárban ugyanis nemcsak Gál Tibor termékei lesznek elérhetőek, hanem az Alexander Von Essen Selection darabjai is. A Von Essen Selection általában 45-50-féle bort tartalmaz 5-től 50 euróig terjedő árakon, éves forgalma pedig mintegy 1,5 millió palackot tesz ki. Von Essen vállalkozása egyébként része Európa egyik legnagyobb borforgalmazó cégének, az évi 50 millió palackos Hawesko Groupnak.
Alexander Von Essen a Világgazdaságnak azt mondta, további tervei is vannak Magyarországon, ezek részleteit azonban egyelőre nem kívánta felfedni. Tény, hogy a német üzletember és a magyar borász már hoszszabb ideje együttműködik. Ennek eredménye az a presztízsborászatnak szánt dél-afrikai pincészet - a Capaia fő tulajdonosa Von Essen, főborásza Gál Tibor -, amelynek első évjáratait máris a legjobbak között tartja számon a nemzetközi szaksajtó. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.