"Energiabiztos"

Az elmúlt hetekben számos alkalommal kerültek reflektorfénybe az energiaügyek. Fajsúlyos politikai megmozdulás útján követelték zöldszervezeteink a környezetbarát energiák jelentősebb támogatását. Még ezt megelőzően jó néhány tanya lakója demonstrált a Parlament előtt, a jelek szerint ők egyelőre bármilyen forrásból származó villannyal is kiegyeznének. Legutóbb egy apró paksi szivattyúhiba adott alkalmat vezető ellenzéki politikus figyelmeztetésére, a megszokottan kései kommunikáció okán. Ha már pártpolitikánál tartunk, állandó toposzaink is folyamatosan napirenden vannak: gázárak és privatizáció.

A pártcsatározások fő témája persze - immár uniós keretekben - az energiaügyek felügyeletére jelölt magyar EU-biztos köré koncentrálódott. Ami igazán érdekes, hogy a magyar uniós parlamenti képviselők is felvetették a sarkalatos kérdéseket Kovács László meghallgatása során. Mit tervez az energiaügyi biztos a környezetbarát energia terjesztésének támogatására, valamint az energiaszámlák arányának csökkentésére a háztartási kiadások körében?

Egyszerű kérdések nem triviálisan megoldható függvényrendszerben. Lisszaboni célkitűzések, egységes energiapiac, transzeurópai hálózatok, környezeti követelmények és szociális elvárások. (A távozó biztos "hivatalosan" is beismerte a megújuló energiaforrásokra vonatkozó célok teljesítésének gondjait.)

A leginkább figyelemre méltó ellenzéki kommentár arra hívta fel a figyelmet, hogy biztosjelöltünk Brüsszelben európai energiapolitikáról beszél, miközben idehaza jószerével nem létezik ilyesmi, a szó igazi értelmében. A teljes igazság kedvéért tegyük hozzá, ez nem csak a jelenlegi kormánykoalíció esetében igaz.

A politikai elit súlyos adóssága, hogy a rendszerváltás óta eltelt tizenöt évben nem sikerült ezen a - hangoztatottan "stratégiai fontosságú" - területen valódi energiapolitikát kidolgozni és megvalósítani. Pedig az uniós neuralgikus pontok szinte mindegyike hazánkban fokozottabban érzékelhető, mint számos országban tőlünk nyugatra. Egyaránt gondolhatunk a nukleáris energia szerepére, a hasznosítható megújuló források szűkösségére, vagy a lakosság azon hányadára, amelynek komoly gondot okoz az energiaszámlák fizetése. Csak relatíve tűnik jobbnak a verseny nélküli energiapiac, vagy a szén-dioxid-kvóták kérdése.

Ugyanakkor - több oknál fogva - egyre inkább kérdésessé válik az energiaellátás biztonsága. Az olajkérdés egyelőre "csak" árkérdés. De a piacnyitás és az UCTE délkeleti zónájának újraszinkronizálása rövid távon nem csekély kihívás a Mavir számára. Sokadik telünkön aggódhatunk másfelől a földgázellátást illetően, amennyiben folyamatosan kemény hideg lenne tizenegynéhány napon át. Eddig mindkettőt megúsztuk nagyobb zűr nélkül. Nem volna európai attitűd huzamosan a szerencsére bízni magunkat.

A kihívásokra adott megfelelő válaszokhoz nem annyira ábrándokra és - sajnos demagóg populizmustól sem mentes - pártcsatározásokra lenne szükség, mint inkább vízióra, stratégiára, illetve ezeken alapuló konzisztens energiapolitikára. Európai és hazai horizonton egyaránt.

A szerző az Ex Libris Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója.