Kimondva, kimondatlanul, a különböző feladatok betöltésére, mindig "csapatjátékosokat" keresnek a hazai cégek. A szakmai tudás ugyanis nem elég ahhoz, hogy a projekteken dolgozók eredményesen működjenek együtt, hiszen az egymásrautaltság igényli a csapatszellemet. A munkatársak kiválasztására különböző módszereket alkalmaznak a szakemberek, de a vállalati célok, szakmai elvárások mellett a jelölt önismeretére és a csapatban elfoglalt helyének pontos ismeretére mindenképp szükség van.

A marketing, az értékesítés, a műszaki tervezés-fejlesztés területén, ahol a munkafolyamatok a kezdettől a végrehajtásig egymáshoz kapcsolódnak, még nagyobb szükség van a csapatmunkára, mint a pénzügyi, számviteli munkaköröknél. Ez utóbbiaknál kisebb az egymásra utaltság, hiszen kötöttek a szabályok, amiket be kell tartani, és elsősorban azoknak kell megfelelni - mondta lapunknak Kósa Lajos, az IMMC Consulting ügyvezető igazgatója. Csapatról akkor beszélhetünk, ha vegyes összetételű: éppúgy van benne ötletember, fegyelmezett végrehajtó, mint támogató vagy éppen kevésbé kreatív munkatárs is - állítja a szakember. A feladattól, egy-egy projekttől is függ, hogy csapaton belül milyen legyen a munkatársak aránya. Új dolog kitalálásához több ötletember kell, míg ha egy már létező tevékenység működtetéséről van szó, több végrehajtóra van szükség. Attól, hogy a csapatot a legkiválóbb szakemberek alkotják, még nem lesz igazi csapat, kell hozzá egy jó vezető is. De hogy mindez kitűnően működjön, szerencse is kell - fogalmaz Kósa Lajos.

A másokkal való együttműködéshez bizonyos készségekre, képességekre van szükség. Ha például egy pénzügyi-számviteli szakember megítéléséről van szó, nem feltétlenül szempont, hogy a feladatot végző kifejezetten jó csapatjátékos legyen, azonban, ha munkája más területekhez, mondjuk a logisztikához is kapcsolódik, akkor már fontos, hogy másokkal is jól együtt tudjon működni - hangsúlyozza Hancz Marianna, az Avantgarde Group ügyvezető igazgatója. Hogy kiből lesz ötletember, és kiből lesz precíz, megbízható végrehajtó a csapaton belül, arra elvben egy megfelelő önismeretű jelölt jól megírt önéletrajzából, és a múltban betöltött munkakörei alapján is lehetne következtetni - állítja a szakember. Minderről megerősítést azonban csak az állásinterjún alkalmazott különböző technikák, szituációs játékok, illetve a munkaköri kompetenciákat vizsgáló tesztek nyújthatnak. A csapatjátékon a legtöbb esetben a kiváló kommunikációs és empatikus készséget, a hatékony munkavégzéshez szükséges információk megosztását, a jó problémamegoldó- és konfliktuskezelő képességet értjük, hiszen ez befolyásolja leginkább a közösen, csapatban végzett munkát, sőt annak minőségét is. Tulajdonképpen minden cég csapatjátékosokat keres, még akkor is, ha a munkaköri feladatok ellátásában önállóságot követel meg a kollégáktól - mondja Hancz Marianna.