Jól fut a Malév e-business ágazata

Több mint egymilliárd forintos forgalmat bonyolított a Malév internetes foglalási rendszere a múlt évi decemberi bevezetés óta. Ezzel a Malév utazási portálja az egyik legeredményesebb Magyarországon. Az eddigi online bevétel a magyarországi eladás 14, míg az összes magyarországi eladás 3,5 százalékát teszi ki - közölte Sándor László elnök-vezérigazgató. A legtöbben (69,61 százalék) magyarországi kiindulással foglaltak jegyet, a külföldi kiindulású foglalásokat tekintve az Egyesült Királyság áll az első helyen 15,74, ezt követi Írország 3,12, majd az Amerikai Egyesült Államok 3,03 és Németország 2,21 százalékkal. (VG)

Bulgáriai mobilüzletben a LogicaCMG

A német LogicaCMG 1,1 millió eurós, három évre szóló szerződést kötött a második legnagyobb bolgár mobiltársasággal, a GloBullal egy új SMS-központ kiépítésére Bulgáriában. A német cég által szállított új központ fő feladata az lesz, hogy biztonságossá tegye az SMS-forgalmat a bolgár szolgáltató 1,3 millió ügyfele számára a legforgalmasabb időszakokban is. A görög Hellenic Telecommunications Organisation tulajdonában lévő GloBul eddig mintegy 500 millió eurót fordított bulgáriai fejlesztésekre, amióta 2001 szeptemberében elindította szolgáltatását az országban. (Bulgarian News Network)

Lengyel üzleteket ad el az Ahold

A Hypernova hipermarketláncot és az Albert szupermarket-hálózatot üzemeltető Ahold eladja 13 legnagyobb lengyelországi áruházát a legjelentősebb európai kiskereskedelmi üzletláncnak, a francia Carrefour-nak. A tranzakció összegét az érintett felek nem közölték, az ügylet várhatóan 2005 első negyedévében valósul meg. Az Ahold elnöke, Anders Moberg bejelentette azt is, hogy a társaság a jövőben főleg kisebb hiper- és szupermarketeket üzemeltet majd Lengyelországban. (Warsaw Business Journal.)