A humánpolitika területét is befolyásolják az élelmiszer-ipari sajátosságok, hiszen a kereskedelem üzletpolitikája az élelmiszerárakon keresztül kihat a gyártó cégek bérpolitikájára is - állítja Veigl Katalin, a Cerbona Rt. személyügyi igazgatója. A szakember szerint ennek elsősorban a fogyasztókért folytatott harc az oka. Az alacsony árakat a kereskedelmi láncok általában a beszállítókkal igyekeznek megfizettetni, amely meghatározza a költségemelési kilátásokat, valamint a béremeléseket is. Kifejti: a 2005-ös tervek kidolgozása után ezen a héten kezdik meg a bértárgyalásokat a szakszervezetekkel. Veigl Katalin szerint az élelmiszeripar másik sajátossága, hogy össze kell hangolni a gyártást és az értékesítést. Az akciókhoz kapcsolódó ingadozások miatt munkaerő-kölcsönző cégekkel oldják meg a hiányzó dolgozók pótlását. A személyügyi vezető a százszázalékos magyar tulajdonú részvénytársaságnál szabadon alakíthatja a HR-stratégiát, éppen ezért elengedhetetlennek tartja, hogy olyan munkatársakkal dolgozzon, akik nemcsak működtetni, de felépíteni is képesek egy rendszert. A személyügyi vezetőt kifejezetten érdekli a toborzás-kiválasztás gyakorlata, valamint az idén - a vezetők és a kulcsemberek körében - bevezetett teljesítményértékelési rendszer, amelyet a szakember fontos motivációs eszköznek tart. Emellett a HR-kontrolling rendszer kiépítését is megkezdték. Veigl Katalin vallja: a hatékonyság növelhető, ha a különböző területek tudják, hogy mibe kerül nekik az emberi erőforrás, a munkaerő, a túlóra vagy éppen a betegszabadság, és ezek a tényezők hogyan befolyásolják a termelés költségeit. Hangsúlyozza: fontos HR-feladat a szakmai utánpótlás biztosítása, meg kell találni a sok pályakezdő diplomás jelentkező közül az igazán tehetséges szakembereket. A közgazdász végzettségű humánpolitikai szakember szabadidejében igyekszik minél több időt 14 éves fiával tölteni, emellett nyáron - ha teheti - a Balatonnál pihen. Bevallása szerint olvasásra kevés ideje jut, de igyekszik legalább a szakújságokat, szakirodalmat átlapozni, hogy munkájában mindig naprakész legyen. (KJ)